Archivum
Mérsékelt játékkal döntetlen
ZTE FC - Tatabánya FC 2-2 ( 0-1)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 1380 néző. Jv.: Pintér. Gólszerzők Bogunovics (62. p.), Frizoni (68. p.), illetve Bakos (11-esből 32. p.), Szabó M. (64. p.).
ZTE: Vlaszák - Preklet (Kocsis 62).p., Kovács G., Bogunovics, Nagy Z. - Sluka, Grbics, Holdampf (Kovács 32. p.), Hajdu (Babati 51). p.), Frizoni, Bíró. Vezetőedző: Lendvai Miklós.
Akárcsak a legutóbbi hazai találkozót, mostanit is sajtótájékoztató vezette be. Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármester bejelentette, hogy Kozma Tibor, az egerszegi Kozma Kft. vezetője anyagilag támogatja a csapatot.
A mérkőzésen az első 30 percben beszorította ellenfelét a sérülések miatt erősen tartalékos ZTE. Mezőnyfölénye azonban meddőnek bizonyult. Ugyanakkor az első vendégkísérlet mindjárt góllal zárult. A bekapott találattól kissé megzavarodott a ZTE, de a szünetig nem esett több gól. A folytatásban is a hazai csapat játszott mezőnyfölényben, egy szöglet után egyenlített is, de rövidesen ismét talált egy gólt a vendégcsapat. Az egerszegiek gyorsan válaszoltak. Az egyenlítés után még jobban kapujuk elé húzódtak a tatabányaiak. A zalaiak támadójátéka meddőnek bizonyult, így a tavaszi első győzelemre továbbra is várni kell.
Erősen alacsony színvonalú találkozón a sereghajtó ellen gyengén játszó ZTE nem érdemelt győzelmet.
Értékelés:
Lendvai Miklós, a ZTE vezetőedzője: - Megtisztelő számomra, hogy egy olyan edző ellen "ülhettem" a kispadon, aki tett már le valamit az asztalra Egerszegen. A mérkőzésről szólva csalódott vagyok, mert gyengén játszottunk. A folytatásban minden szinten el kell gondolkodnunk.
Bozsik Péter, a Tatabánya vezetőedzője: - Vegyes érzelmek bujkálnak bennem, egy ZTE ellen meccselnem nem könnyű feladat számomra. Kicsit csalódott vagyok, kétszer is vezettünk, mégsem nyertünk.
Vlaszák Géza:, a ZTE kapusa: - Nem játszottunk jól. A gyerekek nagyot küzdöttek. Türelmet kérek a szurkolóktól, egy átalakuláson áteső ZTE-nél bizony becsúszik a gyenge játék.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről