Archivum
Egyik csapat sem volt jobb a másiknál
ZTE FC - FGSZ Siófok 1-1 (1-1). NB II labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 2000 néző. Jv.: Varga L. Gólszerzők: Pavicsevics ( 40. p, 11-esből), illetve Papp (18. p.).
ZTE: Jahics - Preklet, Nánási (Máté 67. p.), Bogunovics, Nagy Z. (Kovács G. 46. p.), - Babati, Simonfalvi, Grbic, Hajdu, Frizoni (Kulcsár 55. p), Pavicsevics. Megbízott edző: Lendvai Miklós.
Az első 5 percben a ZTE-nek két helyzete is volt, ezek azonban kimaradtak. Ezt követően mezőnyjáték folyt, enyhe egerszegi fölénnyel. A vendégek egy eladott labda után megszerezték a vezetést, s visszaálltak saját térfelünkre. A ZTE hosszú ideig nem tudott mit kezdeni a siófokiak zárt védekezésével. Váratlanul egyenlített a hazai csapat, Babati buktatása után megítélt 11-esből. A félidő hátra lévő részében is a hazaiak irányítottak, eredmény nélkül.
Szünet után egy szép Babati bomba alig kerülte el a vendégek kapuját. A zalaiak játszottak enyhe fölényben. Húsz perc után nagyot változott a játék képe. A Balaton-partiak harcoltak ki mezőny fölényt. Szögletek sorát rúgták, és helyzeteket is szép számban alakítottak ki, amelyeket azonban a ZTE szerencséjére elhibáztak. Védekezésre kényszerült az egerszegi csapat, azonban kihúzta kapott gól nélkül.
A mély talajon nem alakult ki jó játék, az első félidőben a ZTE, a másodikban a vendégek játszottak jobban. A döntetlen igazságosnak mondható.
Vélemények:
Lendvai Miklós, a ZTE megbízott edzője: - Örülhetünk az 1 pontnak. Hazai pályán sokkal jobban kell játszani, ki kell szolgálni a közönséget.
Horváth Károly, a Siófok vezetőedzője: - Két pontot hagytunk Egerszegen. Főleg a második félidőben játszottunk jobban ellenfelünknél, de helyzeteinket rendre elhibáztuk.
Hajdu Norbert, a ZTE játékosa: A mély talajon nem tudtuk játszani saját játékunkat. Így is több helyzetünk volt, de az összkép alapján igazságos a döntetlen.
Simonfalvi Gábor, a ZTE játékosa: - Nem játszottunk jól, de az ellenfél sem. A küzdelem dominált, az első félidőben egy kis szerencsével eldönthettük volna a találkozót, de azt kell mondanom az iksz reális.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan