Archivum
Megjelent a Balaton Könyve
Csepegtessük a lelkekbe a Balaton szeretetét. Ez a vezérgondolat élteti a jelenleg 17 csoportban, több mint 600 aktivistával működő Nők a Balatonért Közhasznú Egyesület (NABE) tagságát. November végén azzal vonták magukra a figyelmet, hogy a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán nyert összegből, immár harmadik kiadásban megjelentették az eddig 14 ezer példányban elfogyott, egyedülálló, átfogó balatoni olvasókönyvet, amit elsősorban a felső tagozatos diákoknak, illetve a középiskolásoknak ajánlanak, de minden korosztály haszonnal forgathatja.
A kötetre épülhet akár önálló "Balaton tantárgy", vagy szakkör is. A balatoni népdalcsokorral és vers előadásával ünnepélyessé tett rendezvényen Szauer Rózsa NABE-elnök szólt a kiadvány sikeres előéletéről, a színes fotókkal bőven illusztrált olvasmányos ismeretanyag erényeiről. Az elnök szerint a tó szeretete és a vele kapcsolatos ismeretanyag teszik az embert igazi balatoni polgárrá. A természeti-, környezeti-, építészeti-, kulturális és művészeti értékek könyvbéli bemutatása várhatóan kiegészül egy régészeti összefoglalóval, amit a Balatoni Múzeum szakemberei állítanak össze. A NABE keszthelyi csoportja Vetőné Zeke Erzsébet vezetésével szervezte meg a sajtótájékoztatóval egybekötött könyvbemutatót, amelyen szó esett mindarról, amit egy lokálpatriótának a Balatonról tudni érdemes.
A most 1000 példányban megjelent kötetben szó esik a Balaton természeti, gazdasági értékeiről, a nevezetességekről, a tó ihlette képzőművészeti, irodalmi alkotásokról is, és egy új fejezet foglalkozik a vízháztartás szélsőségeivel, a klímaváltozás hatásaival, az éghajlatváltozás aktuális összefüggéseivel. A keszthelyi iskolák képviselőinek és a régió könyvtárainak átadott olvasókönyv tudásbázisa szolgált alapjaként a Balatonalmádiban és Balatonberényben a civil szervezet által rendezett többfordulós vetélkedőknek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10