Archivum
Épül a Kisfaludi-gyűjtemény új kiállítótere
Nagy erőkkel folyik a munka a Göcseji Múzeum épületében, ahol a következő hetekben teljesen megújul az intézmény fogadótere, és a Kisfaludi Strobl Zsigmond gyűjtemény kiállítóhelye. Az építkezést sajtóbejárás keretében tekintette meg Gyutai Csaba polgármester, Vigh László országgyűlési képviselő és Velkey Péter humánigazgatási osztályvezető.
Május végére befejeződik az átépítés
Kaján Imre múzeumigazgató elmondta: tulajdonképpen két keskeny helyiség olvad össze egy egységes térré, mely az elavult vizesblokk felszámolásával nagyobbá is vált. A munkálatok végeztével a múzeum recepciója is új helyre kerül, amit videó installációval is felszerelnek. Az átalakítást követően a Kisfaludi-gyűjtemény mintegy kétszer akkora térben kap helyet; a kiállítás modern világítást és új, a 21. századi kívánalmaknak megfelelő elrendezést és posztamenseket is kap.
A bejárás idején épp a kiállítóhely álmennyezetét szerelték a szakemberek. A tervek szerint a felújítás május végén befejeződik, és a júniusi Múzeumok éjszakáján már a megújult fogadótér és kiállítóhely várja a látogatókat.
Gyutai Csaba fontos lépésnek tartja, hogy egy modern kiállítóhely kerül kialakításra a Göcseji Múzeumban, ami akár turisztikai vonzerőt is jelenthet a jövőben. Kisfaludi neve – és a születésének 130. évfordulójára meghirdetett Kisfaludi-év – ugyanis egy olyan kulturális brand-je lehet Zalaegerszegnek, mint amilyen Rippl Rónai alakja Kaposvárnak – fogalmazott a polgármester. Hozzátette: a Kisfaludi-program keretében mintegy 30 millió forintból újulhat meg a kiállítótér, és a fogadótér, az év folyamán azonban még más érdekes programokkal is megemlékeznek a szobrászművészre.
Vigh László szintén örömtelinek tartja a fejlesztést, s mint mondta a város érdekeit képviselve igyekeznek minden olyan pályázati forrást felkutatni, mellyel még jobban elő lehet segíteni az intézmény fejlődését.
A Kisfaludi-év további elemeként hamarosan elkészül a szobrászművész életét összefoglaló monográfia, és egy vándorkiállítás is útnak indul, mely a leghíresebb alkotásait mutatja be több településen a közönségnek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10