Archivum
Akusztikus fesztivál
Lokálpatrióta Akusztikus Fesztivál lesz április 24-én délután öt órától a Három Kívánság étterem épületének emeletén. A rendezvény egyik szervezője, a Bazooka együttes frontembere Dolgos Péter „Dodó” érdeklődésünkre elmondta: egy egész napot szeretnének szentelni a helyi zenekaroknak.
Koncert a helyi zenei életért
A zenész úgy érzi, hogy Zalaegerszegen az utóbbi időben kevés teret kapnak a helyi együttesek, akik között sok fiatal tehetség is van. A többség pedig évtizedek óta zenél, koncertezik, és lemezeket ad ki, ennek ellenére úgy érzik, méltánytalanul kevés helyet kapnak a város kulturális életében. Ezért szeretnék egy önálló fesztivállal bemutatni a helyi könnyűzene értékeit.
A koncerten hét, a rockzene egy-egy jellegzetes stílusát képviselő csapat (többek között az Acoustic Blues Band, a Bazooka, a DNS, Phantom, a Raindogs és a Turán) lép majd fel. Ezúttal azonban akusztikus hangszereléssel. A cél, hogy helyzetbe hozzák a helyi előadókat, s megmozdítsák a város zenekedvelő közönségét. A szervezők szeretnék, ha a fiatalokon kívül a régi koncertre járó közönség is részt venne az eseményen. Nemcsak a hangulat kedvéért, hanem hogy részvételükkel is jelezzék: kiállnak a helyi zenei és közösségi élet felkarolása mellett.
Ami a helyszínválasztást illeti, a bérlők tették lehetővé, hogy az étterem feletti (a Petőfi utcai bejárat felől megközelíthető), kihasználatlan helyiséget a zenészek birtokba vegyék egy-egy program erejéig. Dolgos Péter elmondta: szeretnék, ha a jövőben rendszeresen tudnának koncerteket, találkozókat tartani ebben az épületben, ami szimbolikus jelentőségű is. Régen ugyanis a város egyik kulturális intézménye volt az épület, ahol mozi és színház is működött. Jó lenne, ha ezentúl egyfajta klub szerepet töltene be a hely, ami már régóta hiányzik a városból.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10