Archivum
Visszatért a zenélő óra
Újra "hallani majd hírét Zalaegerszegnek", hiszen hétfőn visszaállították a városháza előtti térre a zenélő órát. Az óra a belváros rekonstrukció részeként – bár pályázati forráson kívüli összegből – került megújításra, a legfontosabb munkák egy pécsi műhelyben készültek.
Új, a kor színvonalának megfelelő óraszerkezetet, gyermekrajzok ihlette, tűzzománc számlapot kapott a város egyik szimbólumaként számon tartott köztéri objektum. A jövőben nemcsak a "Hallottad-e hírét Zalaegerszegnek?" című népdalt játssza majd, hanem igazodik az év fontosabb ünnepeihez is. Az adventi időszakban a "Kis karácsony, nagy karácsony" dallamát, március 15-én a "Kossuth Lajos azt üzente" kezdetű nóta zenéjét, szeptemberben pedig a "Szép Zalában születtem" című népdalt hallhatják majd a járókelők.
.
Az új számlap megtervezésében a város diákjai vettek részt. A tavalyi Egerszeg Fesztiválon választotta ki ugyanis a zsűri azokat a rajzokat, melyek a tűzzománc számlapot díszítik. A kivitelezést Nagy Szilvia, az Ady-iskola művésztanára végezte.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről