Archivum
Rezsicsökkentési bizottság elsőként Zalában
A Zala Megyei Államigazgatási Kollégium az országban elsőként hozta létre rezsicsökkentési és költségvetési bizottságát október 3-i ülésén. A kollégium ülésén emellett tájékoztató hangzott el az új választási törvény adta feladatokról, a kormányablakok Zala megyei kiépítéséről, valamint az önkormányzatok adósságkonszolidációjának tapasztalatairól.
Ülésezett a Zala Megyei Államigazgatási Kollégium
Rigó Csaba, Zala megyei kormánymegbízott az ülést követő sajtótájékoztatón bejelentette a rezsicsökkentési és költségvetési bizottság megalakítását. Elmondta, a bizottság feladata, hogy javaslatot készít elő a rezsicsökkentésről szóló jogszabályok végrehajtásának Zala megyei ellenőrzésére, értékeli ezen ellenőrzésének tapasztalatait, továbbá együttműködik az érintett közszolgáltatókkal és az országos hatáskörű szervekkel a rezsicsökkentési intézkedések végrehajtása érdekében, valamint összehangolja a koordinált államigazgatási szervek költségvetési tervezésének irányelveit. Emellett segítséget nyújt az önkormányzatoknak 2014. évi költségvetésük megtervezéséhez.
A Zala Megyei Államigazgatási Kollégium a rezsicsökkentési és költségvetési bizottság elnökévé Sifter Rózsa főigazgatót, tagjaivá Héder Miklóst, a koordinációs és szervezési főosztály vezetőjét, Molnár Sándort, a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetőjét, Borsos Józsefet, a Munkaügyi Központ vezetőjét, Sipos Jánost, a törvényességi felügyeleti főosztály vezetőjét, Szalai Gábornét, a pénzügyi főosztály vezetőjét és Ritecz Balázst, az integrált kormányzati ügyfélszolgálati osztály vezetőjét választotta. A bizottságban tanácskozási jogú tagként közreműködnek Vigh László, Manninger Jenő és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselők.
Rigó Csaba bejelentette azt is, hogy felterjesztésére október 1-jétől Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Rétvári Róbertet nevezte ki a zalaszentgróti járási hivatal élére. Beszélt továbbá arról, hogy jövő év végéig tizenkét kormányablakot alakítanak ki a megyében.
Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke az új választási törvénnyel kapcsolatban elmondta, a területi vezetők oktatásával elkezdődött a választásokban közreműködők képzése, akik ezt követően átadják az új ismereteket 11 ezer szavazat számláló bizottságnak. Hozzátette, az új választási törvény jelentős módosítása miatt van szükség az oktatásra, hogy a bizottságok jól és pontosan tudják majd elvégezni feladatukat.
Vigh László országgyűlési képviselő arról tájékoztatott, hogy a kormány az 1200 milliárdos önkormányzati adósságból már 900 milliárdot átvállalt, a maradék 300 milliárdot év végéig veszi át. Az eladósodás okát nem vizsgálják, de kivételt képez, ha bűncselekmény gyanúja merül fel. Emiatt Zala megyében is vizsgálódnak. Mint fogalmazott, az adósságkonszolidáció eredményeképpen 2014-től minden település tiszta lappal indulhat, a feladatfinanszírozásnak köszönhetően pedig nem fognak újra eladósodni. Abban az esetben, ha valamire nem elegendő pénz, az önkormányzatok pótigényt jelenthetnek be. Példaként említette az óvónők megemelt bérét, amire nem volt meg a fedezet teljesen. A különbözet áthidalására az év végéig nyújthatnak be pótigényt az önkormányzatok.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10