Archivum
Nőtt a külföldiek érdeklődése a hazai ingatlanok iránt
Tavaly 1365 külföldi állampolgár kapott összesen 1267 ingatlan tulajdonjogának megszerzésére engedélyt Magyarországon. A legtöbb vásárló orosz. A fővároson kívül a legtöbb esetben Zala és Győr-Moson-Sopron megyében található településeken vásároltak külföldiek.
A külföldiek magyarországi ingatlanszerzésének engedélyezéséről a kormányzati portálon tettek közzé statisztikai adatokat. Ennek alapján a 2011-es és 2012-es évekhez képest nőtt a külföldiek érdeklődése, hiszen 2011-ben 1069, 2012-ben pedig 1110 magyarországi ingatlan tulajdonjogát szerezte meg 1120, illetve 1186 külföldi állampolgár.
A legnagyobb számban (510 fő) 2013-ban is orosz állampolgárságú emberek jutottak ingatlanhoz Magyarországon, őket követik a kínaiak (165 fő) és az ukránok (109 fő).
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkárságának összefoglalója rámutat arra, hogy az elmúlt években az ingatlanszerzés a vidéki településeken háttérbe szorult és egyre inkább erősödik a főváros iránti érdeklődés.
Tavaly a külföldi állampolgárok által megszerzett ingatlanok 50,9 százaléka volt budapesti. A fővároson kívül a legtöbb esetben Zala és Győr-Moson-Sopron megyében található településeken vásároltak külföldiek.
A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is a lakások, lakóházak vonzották leginkább a külföldi vásárlókat, az ingatlanszerzések 77 százalékát ezek tették ki. Tavaly a megszerzett ingatlanok 10,2 százaléka volt beépítetlen földterület, 2,5 százaléka üdülő, illetve hétvégi ház, 0,5 százaléka pedig tanya.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10