Archivum
Nemzeti Összetartozás Napja Keszthelyen
Június 4-én ünnepelték a Nemzeti Összetartozás Napját a Keszthelyi Közgazdasági Szakközépiskolában, ahova a Rákóczi Szövetség pályázatának köszönhetően a szlovákiai Hidaskürt Magán Szakközépiskola nagymegyeri kihelyezett tagozatáról érkezett egy idegenforgalmat és fodrászatot tanuló diákokból, valamint az őket kísérő pedagógusokból álló közel félszáz fős csoport.
A közgázosok nagymegyeri diákokat fogadtak
A pályázati kiírásnak megfelelően a keszthelyi iskola aulájában tartott hagyományőrző ünnepség műsorát a nagymegyeri tanulók adták. Volt modern tánc, népdalcsokor és szavalat is, de bemutatták Csallóköz és Mátyusföld értékeit, a magániskola eredményességéről pedig Berényi Renáta igazgató tartott rövid prezentációt. Mint kiderült: műbútorasztalos, hajkozmetikus, gépész és közétkeztetés képzés is folyik az intézményben, de népszerűek a cukrász, szakács, pincér, autószerelő és asztalos szakképzések is.
A vendégeket ebédelni és városnézésre is elvitték, de megtekintették a Festetics-kastélyt is. A fogadó intézmény képviseletében Siszler Katalin igazgató elmondta: a "Határtalanul" pályázat sikeréhez kötődően már több alkalommal jutottak el a diákjaik külföldre. Júniusban a 11/b osztály tagjai -nem a pályázathoz kötődve- kirándulnak Nagymegyerre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan