Archivum
Nem zár be a vasút
Április 15-től új menetrendet vezetett be a MÁV. Ismertek az okok, kevesebb a pénz a vasúti közlekedésre, és fontos ezen a területen is a takarékosság. Ezért több vonalon járatok szűntek meg, köztük van több ésszerű intézkedés, mert valóban sokan látjuk, hogy csupán néhányan utaznak napközben egy-egy járaton – fogalmazott Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke utalva arra, hogy ugyanakkor vannak olyan fontos járatok, különösen a reggeli órákban, amelyek kiesése, fennakadást jelenthet a munkába járásban.
Ésszerű járatritkítás
Szóvá tették és tolmácsolták az a lakossági igényt, hogy helyettesítsék a reggeli Rédics-Zalaegerszeg közti, eddig hajnali 4 órakor közlekedő járatot. Ehelyett most autóbusz indul. Az első reggeli rédicsi vonat 5 óra 50-kor indul. Ez megmaradt. Érdeklődésünkre a megyei közgyűlés elnöke elmondta még: figyelik és felmérik, milyen következményei vannak egy-egy vasútvonalon a járatok szűkítésének. Ígéretet kaptak arra, hogy a munkába járás szempontjából a Volán buszok segítségükre lesznek, ez ügyben a társaságokkal folyamatosak az egyeztetések. A Zala Volán Zrt. a kieső vonatok miatt már hajtott végre átszervezést. A vasút menti településen élők munkahelyre és iskolába juttatását és hazatérését próbálják, segíteni.
A vasút természetesen nem zárhat be, sőt a jövőben fejleszteni kell, hangsúlyozta Manninger Jenő, de az nem tartható fenn, hogy szinte üres járatok közlekedjenek a vasúti vonalakon.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan