Archivum
Keresték a siker kulcsát
Családi költségvetés megtervezésével, közgazdasági kvízzel, a zalaegerszegi Zöld Kampuszhoz kapcsolódó feladatokkal mérték össze tudásukat a "Siker kulcsa" - Kóstolj bele a közgazdász szakmában! című országos vetélkedő középiskolás versenyzői a Budapesti Gazdasági Főiskola Zalaegerszegi Gazdálkodási Karán.
Tehetséggondozó verseny
A diákok háromfős csapatokban, elmélyült kutatómunkával, és kreatív feladatokkal mérték össze gazdasági-pénzügyi ismereteiket. A versenyt a Zrínyi Miklós Gimnázium csapata nyerte, második helyen pécsi, harmadikként sárvári fiatalok nyertek. A győztesek - egyebek mellett - elnyerték a Zalaegerszegen Végzett Közgazdászok Közhasznú Egyesületének ösztöndíj voucherét is, melyet akkor vehetnek igénybe a diákok, ha a kar valamelyik önköltséges helyére nyernek felvételt.
Halász Imre, a BGF GFZ dékánja a verseny kapcsán kiemelte: a gazdálkodási kar mindig különleges figyelmet fordított hallgatói tehetségének gondozására, kibontakoztatására. Örömünkre szolgál, hogy szakmai versenyünk segítségével erre országosan és a fiatalabb generáció körében is gondot fordíthatunk. Az pedig külön öröm számunkra, ha a kiváló helyezést elért, a közgazdasági pálya iránt már most elhivatottságot mutató diákokat később hallgatóinkként is köszönhetjük.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10