Archivum
Fejlesztések a város temetőiben
Halottainkra, elhunyt barátainkra emlékeztünk a hétvégén. Mindenszentek ünnepén és a Halottak napján több ezren keresték fel a temetőket, sírkerteket, hogy elhelyezzék virágaikat, gyertyákat gyújtsanak. Zalaegerszeg köztemetőiben erre az időre elvégeznek minden felújítást, karbantartást, amire szükség van, így a látogatók észre is veszik a törődést. A Göcseji úti temetőben az idei év tavaszán 28 darab a síremlékeket és a temetőlátogatókat is veszélyeztető nyírfa kivágása történt.
A növények pótlására tavasszal kerül sor. Új urnakripta parcellák kialakítására is sor került, valamint befejezték a Riegler-Hajmássy kápolna teljes restaurálását. Az új köztemetőben a közlekedő utak kátyúzása, zúzalékolása történt meg, és kijavították a kerítést is. A zalabesenyői köztemetőben védőkorlátot építettek, az andráshidaiban a köztemetéses fejfák cseréjére került sor. Pózván a ravatalozó tetejének rekonstrukcióját végezték el, Ebergényben pedig a bejárati kaputól a ravatalozóig térköves út kiépítésére került sor.
A ságodi köztemetőben dr. Tóth László településrészi önkormányzati képviselő, a VG Kft. és a lakosság kezdeményezésére mintegy negyven fő részvételével a temető teljes területének, ravatalozójának takarítását, valamint az élő sövény metszését végezték el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan