Archivum
Elhunyt dr. Horváth László régész
Hosszan tartó, súlyos betegség után csütörtökön elhunyt dr. Horváth László régész, a nagykanizsai Thúry György Múzeum nyugalmazott igazgatója. Számos ásatás fűződik nevéhez, így sok más mellett a magyarszerdahelyi kelta és római temető feltárása, melyről doktoriját írta. A nemzetközileg is ismert szakember munkatársai és barátai körében januárban ünnepelte 70. születésnapját.
Fotó: ZalaMédia Online archív
Horváth László közel kétszáz ásatást vezetett életében. 2011-ben az első zalai régészként érdemelte ki a szakma legmagasabb elismerésének számító Rómer Flóris-érmet, mely egy életmű díj is egyúttal.
Bár 2006-ban nyugállományba vonult, azóta is folyamatosan dolgozott és segítette, mentorálta a pálykezdő, fiatal régészeket is.
Ahogy egy korábbi interjúban a Keszthelyi TV-nek nyilatkozta: "Mindig azt tanítottam a hozzám kerülő régészeknek: tisztesség, pontosság, rendszeretet legyen a vezérelvük. Ha ez társul némi következetességgel, szerénységgel, jókedvvel és kitartással, ráadásul a látókörük is kellően széles, akkor jó régész lesz belőlük. No meg természetesen, ha nem felejtik el magukat folyamatosan képezni, hiszen ebben a szakmában is óriási a fejlődés, lépést kell tartani."
Horváth László temetéséről később intézkednek.
Forrás:
http://www.tvkeszthely.hu/hirek/1982/egyedul-a-kelta-temetoben-/
http://kanizsaujsag.hu/hirek/26205/elhunyt-dr-horvath-laszlo/
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10