Archivum
A közigazgatás átalakításáról
Az Egerszeg Fesztivál keretében, a nagyszínpadon dr. Szabó Erika a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a két zalai kormányablak huszonötezredik ügyfelét, Wágner Krisztinát köszöntötte. Az eseményen részt vett Rigó Csaba kormánymegbízott, és Gyutai Csaba Zalaegerszeg polgármestere.
A 25 ezredik ügyfelet köszöntötte az államtitkár
Ezt követően az államtitkár sajtótájékoztató keretében beszélt a közigazgatás területi átalakításáról, melynek lényege, hogy a jövő év végéig kialakítják az egyablakos ügyintézést a járási székhelyeken, illetve ott, ahol okmányiroda működik. Ez azt jelenti, hogy az országban mintegy háromszáz helyszínen lesz kormányablak. Jelenleg 29 helyen - minden megyeszékhelyen - működik kormányablak, 61 ügykört intéznek. Tavaly óta 352 ezren fordultak meg a kormányablakokban és mintegy 800 ezer ügyet intéztek. Dr. Szabó Erika hangsúlyozta: az államigazgatás legkisebb egysége lesz a járás és nem az 1983-ban megszűnt rendszert, fogják visszaállítani. Választott testületek nem lesznek, a változtatások nem érintik az önkormányzati jogokat.
Rigó Csaba arról beszélt, hogy Zalában hat járás kialakítása történik meg jövő év január elsején. A megye tíz városában várható kormányablak kialakítása, és a járási székhelyeken a tervek szerint tizennégy ügyfélpult várja majd az ügyfeleket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan