Archivum
Négymilliárdos hitelkeret mikrovállalkozásoknak
Az elmúlt évben is folytatódott a mikrohitelezés a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványnál, melyet nagy érdeklődés kísért a vállalkozások körében. A cégek piacra jutását emellett több pályázati programmal segítették, ezek közül van, ami lezárult és vannak olyanok, melyeken idén is dolgoznak.
A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kkv-kat segítő programjai
– Milliárdos nagyságrendben helyeztünk ki mikrohitelt 2013-ban. A mikrovállalkozásoknak beruházási és forgóeszköz hitelfelvételére volt lehetőségük, kedvező feltételekkel – tájékoztatott Nagy András, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója. – Ez a trend folytatódik az idén is, hiszen jelen pillanatban már 3,9 százalékos kamattól tudunk adni beruházási és forgóeszközhitelt, ami a jegybanki alapkamat és az infláció csökkenése következtében valósulhat meg. Idén szintén négymilliárdos keret áll rendelkezésünkre a mikrohitelezés terén, így a tavalyihoz hasonló nagy érdeklődésre számítunk.
– Milyen eszközökkel segítették a kkv-k piacra jutását az elmúlt évben?
– Pályázati programokkal és az Enterprise Europe Network hálózat szolgáltatásait igénybe véve különböző belföldi és külföldi rendezvényeken és vásárokon való részvétellel igyekeztünk bővíteni a vállalkozások, klaszterek üzleti kapcsolatait. A családi vállalkozások generációváltását segíti a SUCCEED projekt, melyben a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal valamint stájerországi partnerszervezetekkel működünk együtt. E regionális projekt iránt is nagy az érdeklődés a vállalkozások körében, melynek tagjai tréningeken vehetnek részt. A cél az, hogy a fiatalok átvegyék, továbbvigyék, fejlesszék szüleik családi vállalkozását.
– A 2014–2020-as uniós pénzügyi időszak pályázati lehetőségeiről is tájékoztatják a kkv-kat.
– Pillanatnyilag ez érdekli legjobban a vállalkozókat, hiszen jelenleg a tervezési folyamatból már sok információt nyerhetnek. Az EU Compass2 projekt keretében a vállalkozók információt kaphattak az Európa Unió 2014–2020-as programozási időszakban tervezett programjairól, valamint hazai részről az új gazdaságfejlesztési, területfejlesztési és vidékfejlesztési program célkitűzéseiről, forrásainak felhasználásáról. A LAMAPROM szlovén - magyar projektben a foglalkoztatást erősítjük, többek között a hátrányos helyzetű munkavállalói csoportok munkaerőpiacra történő beilleszkedésével. Az elmúlt évben lezárult a PHCC projekt, melyben alapítványunk egy tananyagot dolgozott ki, ami a magas energiahatékonyságú építés területén a jelenleg alkalmazott legmodernebb technológiákat mutatja be gyakorlati szakembereknek. Ausztriában már elindultak ennek kapcsán az első piacalapú projektek, azt szeretnénk, hogy Magyarországon és Erdélyben is hasonló kezdeményezések valósuljanak meg. Fontos megemlítenem azt is, hogy alapítványunk a megyei területfejlesztési koncepció vállalkozásfejlesztési részének kidolgozásában is részt vesz, így feladata lesz az ebben meghatározott programok végrehajtása is.
Február 12-én Zalaegerszegen a vállalkozások helyzetéről, finanszírozási lehetőségeiről tartunk konferenciát a várossal együttműködve, neves előadók részvételével. A rendezvény pontos részleteiről a www.zmva.hu oldalon és a médiából érdeklődhetnek majd.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10