Archivum
Munkaerőhiány, több ösztöndíj
Korrekt, szakmai vita folyt az elmúlt heti városi közgyűlésen, ahol 46 napirendi pontot tárgyaltak a képviselők – jellemezte az ülést Balaicz Zoltán polgármester sajtótájékoztatóján.
Ezer gyermek kaphat önkormányzati támogatást
Elsőként a költségvetési rendelet harmadik negyedévi módosításáról szólt, a főösszeg több mint 513 millió forinttal nőtt, így a városi büdzsé az eredetileg tervezett 17 milliárd 286 millió 474 ezerről 18 milliárd 994 millió 365 ezer forintra nőtt. Ezt követően települési támogatásról számolt be: eszerint decemberben mintegy ezer, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek jogosult lesz egyszeri 5700 forint támogatásra, ezt külön kérelem nélkül kapják meg. Jövőre pedig a diákok iskolakezdési támogatást kapnak, ennek összege a nyugdíjminimum 30 százaléka, ami jelenleg 8550 forint. Emelkedett a Bursa Hungarica ösztöndíj legmagasabb összege 7125-ről 10 ezer forintra emelkedik. Megemelték a gyógyszer és az adósságrendezési támogatás értékhatárát.
Balaicz Zoltán szólt arról is, hogy a Zalaegerszegen működő cégek bővülésének köszönhetően 2016 végéig 2500 új munkahely jöhet létre, ez azt is jelenti, hogy munkaerőhiányra kell számítani. A polgármester jelezte: az önkormányzat, bővítené szeretné, a szakképzési ösztöndíjakat, hatékonyabbá tenni és a hiányszakmák felé irányítani a tanulókat. Új lakásépítési program is elkezdődhet a városban, hogy biztosítani tudják a letelepedő szakemberek lakhatását.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10