Archivum
Félmilliárdos bővítés a pacsai baromfifeldolgozóban
Két ütemben, összesen mintegy félmilliárd forint értékű bővítésbe kezdett a pacsai baromfifeldolgozót üzemeltető Pulyka-Java Kft. A helyszínen tartott sajtótájékoztatón Borsos Józsefné, a cég tulajdonos-ügyvezetője elmondta: a 155 főt foglalkoztató üzemben a bővítések után legalább 70 új alkalmazottnak tudnak még munkát adni.
A már megkezdett első ütemben mintegy 100 millió forintos önerőből és hitelből fedezett beruházás révén a levágásra szánt csirke és pulyka fogadóterét növelik, illetve új raktárat építenek. A második ütemben – pályázati támogatást is remélve – mintegy 400 millió forintos költséggel az üzem hűtőkapacitását kívánják növelni.
Bánhalmi László igazgató arról számolt be, hogy az évente 10 ezer tonna feldolgozott termék előállítására alkalmas pacsai üzemben a fejlesztések után kétszeresére növekszik a gyártókapacitás. Kelemen Tamás Pacsa polgármestere a tájékoztatón arról beszélt, hogy a létszám bővítésének egyik akadálya, hogy a külterületen lévő üzem megközelíthetősége gyalog vagy autóbusszal nagyon nehézkes. Vigh László a térség országgyűlési képviselője szerint a könnyebb megközelíthetőség érdekében buszmegálló kialakítására is szükség volna.
A termelők, takarmánykeverők és értékesítési szövetkezetek tulajdonában lévő céget működési nehézségei miatt 2013 májusában felszámolták, az üzemet szakmai befektetőként vásárolta meg a Pulyka-Java Kft. Az új tulajdonos 2014 januárjában indította újra a pulyka és csirkevágást, illetve feldolgozást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10