Archivum
Elsőbbségadás a főpályának
Hétfőn adták át forgalomnak a zalaegerszegi északi tehermentesítő út második szakaszát, melynek építése az elmúlt év decemberében fejeződött be. Az új másfél kilométer hosszúságú út a Vágóhíd utcától a Kiskondás étterem mögötti területet felhasználva, a Hock János utcára való csatlakozással épült meg, amelyen immár a Jákum utcától lehet közlekedni.
Átadták a tehermentesítő út második szakaszát
Gecse Péter alpolgármester a forgalmi renddel kapcsolatosan elmondta, a 2x1 sávos útszakaszon három járműosztályozós csomópontot létesítettek a Falumúzeum és a Malom utcákat érintve illetve az Interspar áruház északi oldalán (ami magánberuházásban készült el). A csomópontok teljes értékűek, minden irányt kiszolgálnak. Fontos kiemelni, hogy az innen érkezőknek elsőbbséget kell adniuk a főpályán közlekedőknek. A gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében kijelölt gyalogátkelőhelyeket létesítettek a Hock János úti csatlakozásnál, valamint a Malom és a Falumúzeum utcáknál, ahol sárga villogókat is telepítettek. Az Andráshida felöl érkezők már a Hock János úti csatlakozásnál balra kanyarodva rátérhetnek a tehermentesítő útra, ahogy az Interspar parkolójából is mindkét irányba.
Az alpolgármester továbbá elmondta, az új útszakaszt megelőzésképpen egy speciális gumiőrleménnyel készült aszfaltréteggel látták el, csökkentve ezzel a zajhatást. Ennek igényét a lakosság már a kivitelezés megkezdésekor illetve a decemberi közmeghallgatáson is jelezte. Ezért tavasszal kötelező módon zajterhelés-mérést végeznek, a szükséges zajvédő falak megépítése érdekében egyeztetni fognak az érintett képviselőkkel és a lakossággal. A gyalogos közlekedés megkönnyítésére, az út mellett, ahogy az első ütemben, zúzalékos felületet létesítenek, ahol lehet.
Az átadáson Balaicz Zoltán polgármester felidézte, hogy a belvárosi rehabilitációs projekt részeként először a Piac tértől a Vágóhíd utcáig, a folytatásban pedig a Vágóhíd utcától a Hock János úti csatlakozásig épült meg a tehermentesítő út, mely a belváros, a Rákóczi és a Kazincy tér forgalmát hivatott csillapítani. Az új 1570 méteres szakasz kivitelezését 360 millió forint uniós támogatásból valósították meg. Mint mondta, dolgoznak azon is, hogy az elkövetkező időszakban a stadion irányába tovább épülhessen az elkerülő, amely eltereli a forgalmat a 76-os út Zalaegerszeg belvárosi szakaszáról.
Vigh László országgyűlési képviselő a belváros tehermentesítésének fontosságát emelte ki. Mint mondta, lesznek források arra, hogy a belváros forgalmának csökkentését megoldják.
A zajcsökkentés érdekében a létesítmény teljes szakaszán az aszfalt kopóréteg környezetbarát MOL gumibitumen felhasználásával készült.
Eichinger Attila, a Mol Magyarország Zalai Finomító vezetője elmondta, a gumibitumen olyan különleges útépítési kötőanyag, amelyet bitumen és használt gumiabroncsokból származó gumiőrlemény felhasználásával állítanak elő. Alkalmazásának előnyei, hogy a normál bitumenes úthoz képest hosszabb élettartamú, ásványi anyaghoz való kiváló tapadása csökkenti a kátyúk kialakulásának esélyét, a nagy forgalmi terhelésnek sokkal jobban ellenáll, ezért nem nyomvályúsodik. Mindez alacsonyabb fenntartási költséget eredményez. Emellett kisebb a menetzaj, a rövidebb fékút miatt pedig nagyobb a közlekedésbiztonság.
A most átadott zalaegerszegi útszakaszhoz mintegy 200 tonna gumibitument gyártottak, amellyel 5000 db használt gumiabroncs környezetbarát újrahasznosításához járul hozzá a MOL.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről