Archivum
Öngyilkos lett a börtönben
Öngyilkos lett a börtönben az a férfi, aki tavaly januárban a gyanú szerint brutális körülmények között meggyilkolt egy nőt Nagykanizsán, elfogása után pedig bevallott egy 2005-ös emberölést is - értesült az MTI.
Az információt megerősítve pénteken a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóirodája név említése nélkül azt közölte az MTI megkeresésére, hogy hétfőn a szombathelyi börtönben öngyilkossági kísérletet követett el egy fogvatartott. Az önakasztás után kórházba szállították, és ott szerdán meghalt.
A férfi egy korábbi erőszakos közösülés kapcsán rá kiszabott büntetését töltötte Szombathelyen.
Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI kérdésére közölte: a 41 éves H. Ferenc öngyilkossága miatt meg kell szüntetni a két, emberölés miatt folyó eljárást, amelyekben éppen a napokban javasoltak volna vádat emelni.
Tavaly januárban Nagykanizsán egy helyi lakos arról értesítette a rendőrséget és a mentőket, hogy a Teleki utca egyik elhagyott házából hörgés hallatszik ki. Mire a mentők a helyszínre érkeztek, az asszony - akinél semmiféle iratot nem találtak - meghalt, a nőt szexuális indítékból súlyosan bántalmazták.
A rendőrség a gyilkosság után két nappal meggyanúsított egy Balatonkeresztúron elfogott férfit. Á. László beismerte az emberölést, de azt mondta, jelentős mennyiségű alkoholt ivott, a bűncselekmény részleteire ezért nem emlékszik. A nyomozás során azonban kiderült, hogy nem ő követte el az gyilkosságot, ezért júliusban szabadlábra helyezték, és novemberben jogerősen is lezárták az ellene folyó eljárást.
Nyáron a nyomozók látókörébe került H. Ferenc, aki akkor már súlyos testi sértés és nemi erőszak kísérlete miatt előzetes letartóztatásban volt. Bevallotta a januári emberölést, és a többszöri kihallgatása során maga közölte, hogy 2005-ben is elkövetett egy gyilkosságot.
Vallomása szerint a férfi agyonvert egy 51 éves hajléktalant egy elhagyott laktanya területén. Az oszlásnak indult holttestre jóval később találtak rá, emiatt már nem lehetett megállapítani a halál okát, a rendőrség közigazgatási eljárásban zárta le akkor ezt az ügyet.
Nothoff Ingrid most elmondta, hogy H. Ferenc ellen a tavalyi eset kapcsán emberölés miatt zajlott a nyomozás, a 2005-ös tette okán pedig kezdetben halált okozó testi sértés volt a gyanú, de ezt néhány héttel ezelőtt szintén emberölésnek minősítették. Hozzátette, hogy a két eljárásban az iratokat vádemelési javaslattal a napokban küldte volna el a rendőrség az ügyészségnek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10