Archivum
2016. ÚJRAINDUL A TÁNCHÁZ MOZGALOM ZALAEGERSZEGEN
Sajtótájékoztatón jelentette be a Városházán Rácz Petra, a Zalai Táncegyüttes Egyesület elnöke, Balaicz Zoltán polgármester és Velkey Péter humánigazgatási osztályvezető, hogy az idei, 130 éves jubileumi évben újraindul Zalaegerszegen a táncház mozgalom, amely a hajdani táncházak hagyományait, közösségépítő erejét szeretné újjáéleszteni a megyeszékhelyen.
A programsorozat a mai napon a kalotaszegi - Hámori Sándor gyűjtése nyomán - Mérából való cifra szobát bemutató kiállítással indul, amelyet a landorhegyi városrészben lévő Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ épületében, a Zalai Táncegyüttes székhelyén tekinthetnek meg az érdeklődők. Az enteriőrben 15 életnagyságú bábun mutatják be a tájegység viseletét.
Szeptember 26-án, szombaton folytatódik a díjtalan program a VMK-ban "Gyöngyös Kalotaszeg” címmel, először gyermekfoglalkoztatóval, majd előadással, s természetesen táncházzal. Muszka György és felesége tanít kalotaszegi táncokat az érdeklődőknek.
A folytatásban október 31-én Somogyország kincsei kerülnek sorra, somogyi gyerekjátékokkal, népdalokkal, a Zengő zenekar koncertjével. A következő állomás a csángók vidéke és tánchagyománya november 21-én a Juhos zenekarral, végül december 19-én érünk haza az "Ezerarcú Zalába” című műsorral.
Reményeink szerint a táncos estéknek 2017-től már 85 millió forintból felújítandó Zóna épület ad majd otthon, amely Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselő javaslatára KultúrZóna néven működik majd a magyar, zalai néphagyományok, népzenei és néptánc értékek őrzőjeként.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről