Archivum
Új sétány Keszthelyen
A Balaton Fejlesztési Tanács és a keszthelyi önkormányzat önerejéből, 15,7 milliós építési költséggel befejezték a Libás mólótól induló majd hatszáz méteres sétány 212 méter hosszú kiegészítő szakaszának megépítését. A közel 31 millió forintos beruházás részeként eddig 575 méter hosszan fektettek le térkő-betonelemeket a Libás móló mellett és a Keszthelyi József Attila Vitorláskikötő mentén.
A vitorláskikötő mellett egy átereszt is megépítettek, és a modernizálással a parti frekventált pontok végre összeköttetésbe kerültek. Mostantól gyakorlatilag a Helikon-strandtól egészen a Libás mólójáig kiépített sétányon közlekedhetnek a turisták és a helybeliek. A beruházás első, már korábban átadott részeként a Libás mólóján készült új sétány ugyanekkora költséggel. A Balaton Fejlesztési Tanács még a múlt évben nyújtott 20 millió forintos támogatását így mindössze 10 millió forinttal kellett kiegészítenie a városnak. A főszezon kezdetére átadott beruházást a VÜZ Kft. végezte.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10