Archivum
Nemessándorháza: kápolnát emeltek
Nemessándorházán új háza épült Istennek, amit az augusztus 22-én tartott községünnep alkalmával a Mindenható gyámolító pártfogását kérve szentelt és áldott meg Ilyés Dénes búcsúszentlászlói plébános, a helyi egyházközség lelki vezetője.
A közép zalai község lakóinak szeretetét, összetartozását, bajtársiasságát erősíteni szándékozó, a Szent Család tiszteletére emelt kápolnát a keresztény és nemzeti hagyományok szerint avatták föl. A falu közössége egy lelket melengető ajándékkal lett gazdagabb a Dobrovolszky család nagylelkű adományozása révén, az itt élő melegszívű emberek anyagi felajánlása közvetítésével továbbá a helyben lakók közösségért végzett társadalmi munkája segítségével.
A kulturális programokkal, helyi és környékbeli fellépők zenés-táncos-énekes műsoraival kísért, bállal záruló ünnep alkalmával átadták a felújított polgármesteri hivatal épületét is. Antal Sándorné polgármester a község centrumában mondott avatóbeszédében kiemelte: a százéves régi községháza megérett a felújításra. Az adósságot fel nem halmozó önkormányzatoknak odaítélt kormánytámogatás összege Nemessándorháza esetében 6,5 millió forintot tett ki. A település az elmúlt 24 évben egy fillér tartozást sem halmozott föl, ezért is találták érdemesnek a szabad felhasználású támogatás odaítélésére. Fölújították a tetőt, a ház új hőszigetelést, külső színezést kapott, de kiépítették a kazánházat, új központi-fűtést szereltek be és megújították a férfi és női mosdóhelyiségeket, kicserélték a nyílászárókat és az épületet belülről is szépen lefestették, átalakították a közösség javára, a kor színvonalának megfelelően.
Nemessándorháza soha nem látott fejlődés útjára lépve, a jövőre nézve is nagyszabású fejlesztéseket kíván megvalósítani, az itt élők mindennapjait alapjaiban megváltoztató beruházások terveit dédelgeti oly módon, hogy a falu jellegét, patináját, békéjét, nyugalmát, meghittségét mindvégig megőrzi. További felelős gazdálkodás, kiszámítható helyi adópolitika, ügyfélbarát hivatali apparátus is segíti a sikerek elérését, a falu gyarapodását.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10