Archivum
Megújult az endokrinológiai részleg
Összefogással megújult a Zala Megyei Kórház Belgyógyászati Osztályának immunológiai, hematológiai és endokrinológiai részlege. A rendelők és a váróterem felújításával egy időben a szakrendeléshez kapcsolódó ambuláns fektető és vérvételi helyiség is korszerűsödött.
Tágas váróterem, modernebb rendelők
A részletekről az intézmény igazgatója és az osztályvezető főorvos számolt be, bejárással egybekötött sajtótájékoztatón. Dr. Csidei Irén, a kórház igazgatója elmondta: ebben a nehéz gazdasági helyzetben, mikor mindenki az egészségügyi ellátórendszer problémáiról beszél, nagy dolog, hogy Zalaegerszegen pont egy felújításról adhatnak tájékoztatást. A közel 3 millió forint értékű átalakításhoz a kórház saját költségvállalása mellett az intézmény II. Belgyógyászati Osztályáért Alapítványa is hozzájárult, sőt két orvos (Prof. Dr. Egyed Miklós, Dr. Alizadeh Hussian) és egy helyi cég is támogatta a beruházást. Az átalakításokra azért volt szükség, mert a betegek is, és az orvosok is elégedetlenek voltak az osztály ezen részlegén tapasztalható hiányosságok és hibák miatt, amik nehezítették a napi munkát.
Dr. Györkös Andrea bemutatta a megújult tereket
Dr. Gasztonyi Beáta, a belgyógyászati osztály főorvosa elmondta: a betegek igénye és az osztályon dolgozó orvosok vágya találkozott a kórház infrastruktúra-fejlesztő programjával. Az endokrinológiai, immunológiai és hematológiai szakrendeléseken mostoha állapotok voltak, hiszen a betegek egyetlen kis folyosónyi térben zsúfolódhattak csak össze a vizsgálatokra várva. Most viszont egy tágas, kényelmes váróterem, és modern rendelők fogadják őket.
Dr. Csidei Irén beszámolt az átalakításról
A megújult tereket Dr. Györkös Andrea endokrinológus, részlegvezető főorvos mutatta be. A három szakrendelőben - ahol évente 19 ezer beteg fordul meg - bővült a várótermi rész, megújultak maguk a vizsgálóhelyiségek, kicserélték többek között a padokat és a csempéket, és új vérvételi helyiség került kialakításra. Létrehoztak ezen kívül egy hatágyas ambuláns fekvőrészleget, ahol egynapos ellátás keretében a járó betegek infúziós kezelése zajlik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10