Archivum
Felkészültek a tea-szezonra
Ahogy egyre hidegebbek a napok, úgy vágyunk egyre jobban egy-egy csésze forró teára. Hangulatunktól, energiaszintünktől függően választhatunk élénkítő fekete és zöld teát, vagy lecsendesítő rooibos, gyümölcs -és gyógyteákat. Ma már azt is egyre többen tudják, hogy teát nem csak akkor kell inni, ha megbetegszünk, hanem rendszeresen kell inni, hogy elkerüljük a betegségeket.
Egészséges forró italok a Mylordban
A Mylord Kávé- és Teaház felkészült a hűvös napokra, hiszen bőséges forró ital kínálattal várják a vendégeket a belváros szívében. Slezák Anikó üzletvezető elmondta: közel félszáz különböző teát árusítanak hosszú évek óta, és mindig vannak újdonságok, sőt minden évnek megvan a maga íze is. Idén például a sencha gyömbéres, ananászos zöldtea lesz a szezon egyik újdonsága. Ez az ízesített zöldtea édesköménygumót is tartalmaz, így aki ezt fogyasztja együtt érezheti a zöldtea energetizáló, és az édeskömény emésztést javító hatását.
A Mylord tealapján natúr teák (fekete, zöld, rooibos, mate, lapacho, oolong és fehér), ízesített teakeverékek, gyümölcs és gyógyteák egyaránt találhatók. Mesterséges adalékanyagot egyik tea sem tartalmaz, hiszen szálas teákról és fűszerekről - vagy a rooibos esetében a dél-afrikai vörösbokor tüskéjéről -, a gyümölcsteáknál pedig aszalványokról, szárított gyümölcsökről van szó. Ez utóbbiak valójában nem is teák a szó klasszikus értelmében, hiszen nem tartalmaznak teafüvet, így koffeint sem. Aki tehát csak egy ízletes forró italra, vagy egy nyugtató hatású főzetre vágyik a nagy hidegben, bőven találhat magának kedvére valót a gyümölcs- és gyógyteák között. Ez utóbbiak csökkentik a megfázás, az influenza, a felfázás, vagy a gyomorrontás tüneteit, de ezek megelőzésére is nagyon hatékonyak.
Az üzletvezető kiemelte közülük például a Zimankó teát, mely lándzsás útifüvet, borsmentát, bodzát és édesköményt is tartalmaz. Az új, fűszeres teák közül pedig a mandulás, sültalmás rooibos-t ajánlja egy délutáni beszélgetéshez.
- A teákon kívül más téli csemegékkel is készültünk - folytatta Slezák Anikó. Minden évben népszerűek a különféle forró csokoládék, csakúgy, mint a csokoládé fondue friss gyümölcsökkel és a forralt bor. Újdonság, hogy a teák és forró italok mellé friss kézműves tortákat (liszt nélkülit is), és finom grillszendvicseket is tudunk kínálni.
A dohányzóknak jó hír, hogy téliesítették a teraszt, így ők is fűtött helyen élvezhetik az italkínálatot. Aki pedig szép és egészséges ajándékot szeretne vásárolni, a teafüveket kimérve, sőt díszes fémdobozkában is megvásárolhatja.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről