Archivum
80 tonna gyógyiszapot használtak fel...
A Danubius Zrt. hévízi szállodáinak vezetőségét képviselve Nagy Rita igazgató várta a vállalati, önkormányzati, hatósági, intézményi, beszállítói, szolgáltatói partnereket arra a hagyományos január végi állófogadásra, ahol köszönetet mondtak azért, hogy a fürdővárosi hotelek 2013-ban ismét nagyon sikeresek és eredményesek tudtak maradni.
Danubius partner parti: Sikerek és eredmények
Köszöntőbeszédében az igazgató kiemelte izgalmakkal és munkával teli esztendőt hagytak maguk mögött és úgy foglaltságban, mind vendégszámban szép fejlődést értek el. A két hévízi egységben a "boldog békeidőket" idézte a 78-78 százalékos foglaltság, ami az utazási irodák aktív szerepvállalását is igazolta. Egy év alatt a két hotelben 18 ezer vendéget láttak el, akik közel 200 ezer vendégéjszakát töltöttek el. A számos beruházást, fejlesztést és felújítást sorolva Nagy Rita említést tett a számítógépes hálózat teljes modernizálásáról, az Aqua termálmedencéjének fölújításáról. Idén átépítik a gyógyászati és elektroterápiás részleget, továbbá a személyzeti öltözőt, megújítják a tűzvédelmi rendszert.
Érdekességként elhangzott: tavaly a vendégek számára vásároltak 87 tonna gyümölcsöt, 120 tonna zöldséget, 33 tonna tőkehúst, 26 tonna baromfit, 16 tonna halat, 350 ezer tojást, 125 ezer zsemlét és 37 ezer tekercs WC-papírt. A gyógyászati részlegen elhasználtak 80 tonna gyógyiszapot, a fürdőszobákba pedig bekészítettek 66 ezer sampont és 40 ezer mini-szappant.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10