Vezető hírek
Mennyi szín! - adysok kiállítása az Apáczaiban
Gyermeki látásmód, fantáziavilág és valóságábrázolás
Második alkalommal választották a művelődési házat kiállító helyül az iskola lelkes alkotói és felkészítő tanáraik. A munkák sokszínűek szó szerint és tematikusan is. A rendező elvet a műfajok adják, hogy minél inkább szemet gyönyörködtessenek. Mindezekről szólt a megnyitón Nagy Szilvia művésztanár, aki a kiállító gyermekek életkori sajátosságaiból adódó látásmódról és annak átmeneteiről is beszélt. Jelesül a kamaszkorba lépéssel a gyermeki látásmódot, a fantáziavilágot, egyre inkább felváltja a valóságábrázolás.
Közben még népszerűek a képregények, az egyedi grafikák, a festmények és a most divatos parafrázis. Ez utóbbi egy adott mű átdolgozását jelenti, mely nagyon szórakoztató elfoglaltságot jelent és bizonyára közelebb hozza a híres művészeket is a diákokhoz. Nagy Szilvia még elmondta, az iskola kiemelt célja a tehetséggondozás, ezért hozták létre, és a mai napig támogatják is ezt a képzést művészemberek. Az emelt számú rajzórák mellett a különböző szakkörök alkalmával is tanulhatnak tőlük a diákok.
A megnyitón közreműködött Hoffmann Brigitta, aki nagyon találón Orgoványi Anikó: Színek című versét szavalta el, Szabó Szandra pedig népdalt énekelt. A kiállító tanulók könyvet kaptak ajándékképen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10