Vezető hírek
Fát ültettek, lufit eregettek a végzősök
Végzősök Fája a Béke-ligetben
Bellér Beáta Noémi, a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat diákpolgármestere elmondta, a polgáravató már sok éve hagyomány a városban, melyet idén második alkalommal vált fel a Végzősök Fájának elültetése. Úgy gondolták, hogy ezzel maradandóbb emléket tudnak állítani a végzős diáktársaiknak, akik tíz, húsz, harminc év múlva, akár gyermekeikkel felkereshetik ezt a helyet, visszaidézve egykori diákéveiket.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármester azzal biztatta a fiatalokat, hogy az érettségi, illetve a szakvizsga később, visszatekintve már nem tűnik olyan kemény megmérettetésnek, amit most gondolnak róla, hiszen még előtte állnak. Mint mondta, a polgáravató régóta hagyomány Zalaegerszegen, ami jelképes gesztusa annak, hogy a most érettségit és szakvizsgát tevő helyi diákokat ezentúl felnőtt polgárai között tartja számon a város. Kitért arra, hogy a megszokott polgáravató idővel elvesztette érdekességét, ezért megújulásra volt szükség. A diákönkormányzat kezdeményezte a faültetést, ami mellé szívesen állt a város vezetése. Így idén már hagyományként kerül erre sor, melyet minden évben újabb és újabb követ a végzős diákokra emlékezve.
A faültetés örömére lufikat engedtek a magasba a rendezvény végén.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Keserédes győzelem a szezonzárónA bronz már megvanHajrában kicsikart győzelemElőnyben a fővárosiakTávolodóban az élvonalTovább élnek a feljutási reményekA győzelem bajnoki címet értJól hajráztak a hazaiakAz edzőváltás sem segítettVisszavágott a bajnok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről