Vezető hírek
A tehetség mindenkié
Sajátos nevelési igényű gyerekek vetélkedtek Felsőrajkon
A házigazda felsőrajki iskolások egy dallal kedveskedtek
A vendéglátó felsőrajki Szent Imre Általános Iskola tanulói mellett érkeztek diákok az alapítvány egervölgyi, zalaszentmihályi és pölöskei általános iskoláiból, a nagykanizsai Péterfy és Rozgonyi iskolákból, Csapiból, Pacsáról és Zalaszentbalázsról. A gyerekek énekeltek, szavaltak, viccet meséltek, találós kérdéseket tettek fel, illetve színdarabot adtak elő. Ki megilletődve, ki egészen bátran, ki szólóban, ki párban, ki többen. Az összesen 31 fellépővel zajló versenyen a gyerekek megmutatták tehetségüket, hogy igenis ők is jók valamiben.
A Suli Harmónia Alapítvány által második alkalommal életre hívott Ki mit tud?-nak éppen ez a fontos célja. Kósa Istvánné, az alapítvány elnöke arról beszélt, hogy minden gyermeknek boldognak kell lennie a világon mindenhol. Az alapítvány iskoláinak pedagógusai azt is vélik, hogy minden gyermek tehetséges valamiben. Éppen ezért fontosnak érzik azt, hogy ezt meg is tudják mutatni. Az iskolák oktatási programjában ez kiemelt szerepet játszik. A Ki mit tud?-ot is azért rendezik meg, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekeknek is legyen lehetősége a bennünk rejtőző tehetség kibontakozására.
A rendezvényen Siskáné Dany Mária, a zalaegerszegi oktatási hivatal szakmai tanácsadója is köszöntötte a gyerekeket. A szamár és kút tanmesével arra kívánt utalni, hogy minden nehézség egy kihasználandó lehetőség a továbblépésre. „Ha nem adod fel, rázd meg magad és lépj egyet feljebb!”
Az alapítvány által rendezett Ki mit tud?-nak sajátossága, hogy nem hirdetnek győztest. Mert mindenki az, aki felkészült és kiállt színpadra, ezért mindegyikük megérdemelte az elismerést. Czémán László polgármester számára is fontos ez az esemény, így a finom ebédet az önkormányzat biztosította. A szülők maguk által készített süteményekkel, és egy helyi termelő pedig friss őszi barackkal és eperrel járult hozzá, hogy valamennyi gyermek családias légkörben élje meg ezt a különleges napot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10