Vezető hírek
Zöld fejlesztés a szennyvíztisztító telepen
A cél, hogy önfenntartó legyen
Arnhoffer András, Bali Zoltán, Balaicz Zoltán és Vigh László
Balaicz Zoltán polgármester elmondta, a Modern Városok Program és azon belül a Kovács Károly Városépítő Program célkitűzéseit úgy határozták meg, hogy jusson forrás az önkormányzati cégek infrastruktúrájának fejlesztésére is. Mint fogalmazott, ez például a Városgazdálkodási Kft. számára új parkolójegy-kiadó automaták telepítését jelenti, a Zalavíz Zrt. esetében pedig a szennyvíztisztító telep energetikai korszerűsítését. A polgármester kiemelte, hogy Zalaegerszeg a klímavédelmet egyre inkább előtérbe helyező, önfenntartó, energiatudatos és zöld város kíván lenni. Ehhez járul hozzá itt a telepen a már korábban megvalósított biogáz-hasznosítás, a hőszivattyús rendszer kiépítését szolgáló mostani fejlesztés, ami továbbiakat vonzhat.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt mondta, az elmúlt 30 év egyik legnagyobb politikai döntése volt a rezsicsökkentés. A keresztény konzervatív értékrendet képviselő kormány immár nyolc esztendeje nem engedi az árakat növelni, amivel a magyar embereknek, a magyar családoknak akar segíteni.
Bali Zoltán alpolgármester arról beszélt, hogy a szennyvíztisztító telep által felhasznált energiaforrások a keletkezett hő hasznosításával bővülnek. A jelenlegi fejlesztésben kiépülő hőszivattyús rendszer a későbbiekben napelemparkkal is összeköthető lesz, amellyel együtt gyakorlatilag önfenntartó módon tud majd működni a szennyvíztisztító telep az országban elsőként. Az alpolgármester kitért arra, hogy jövőre a közbeszerzési eljárások lefolytatása után közel 700 millió forintért tudnak eszközöket vásárolni az önkormányzati cégeknek, amiből a vízmű mosóautót kap.
Kivitelezés alatt a hőszivattyús rendszer
Arnhoffer András, a Zalavíz Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy az energiafelhasználás és a kiadások csökkentése érdekében ismét egy olyan műszaki megoldással rukkoltak elő, ami elsőként valósul meg az országban. Egy hőszivattyús rendszert építenek ki, amellyel a szennyvíztelep fűtésének egy részét a megtisztított szennyvíz hőenergiájából biztosítják. A tervezett napelempark a hőszivattyúkhoz ad majd villamos-energiát. Mindez azt segíti elő, hogy 2024-re önfenntartók legyenek. Ezt követően a zöld energiatöbbletet önkormányzati ingatlanok fűtésére bocsátják majd. A fosszilis energiahordozók kiküszöbölésével a karbonsemleges üzemeltetés is elérhetővé válik 2024-2025-re, emelte ki az elnök-vezérigazgató.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10