Vezető hírek
Madarak és fák napja a Göcseji Tudásközpontban
Szárnyaló pályázati munkák
A kiállítás május 10-én nyílt és május 22-ig tekinthető meg. Ezen időpont alatt a közönség is szavazhat a kedvenc alkotásokra. A piaci gyermeknap program része volt a díjátadóval egybekötött kiállításmegnyitó. Sümeginé Horváth Anita, a ház igazgatója köszöntötte a résztvevőket majd átadta az elismeréseket.
Értékelésképpen elmondta, több mint 100 alkotás érkezett a pályázatra, az összest nem is tudják bemutatni, válogatni kellett. A varászlatos munkákat szakmai zsűri bírálta el Gacsal Gábor művésztanár vezetésével. És ahogy a való életben a minket körülvevő fák és madarak szebbé teszik a napunkat, a csodálatos alkotások is emelik a hangulatot, mondta többek között.
- Köszönet a fantasztikus pályamunkákért. Nemcsak az alkotóknak, hanem a felkészítőknek és az inspirálóknak is. Az eredeti gyermek- és felnőtt kategóriát meg kellett változtatni óvodás, iskolás és felnőtt csoportra. Valamint minden kategóriában több elismerést is szeretnénk átadni, az eredetileg tervezett egy-egy helyett. Olyan sokféle technikával készültek a művek, hogy nehéz is felsorolni, és aki körbenéz, talán talál új kedvenc technikát, amit szívesen kipróbálna. A továbbiakban is alkotói jókedvet és szárnyaló kreativitást kívánok – mondta többek között Sümeginé, majd Nikitscher Bernadettel, a szakmai zsűri egyik tagjával közösen átadták az elismeréseket.
A megnyitón közreműködött a Tarsoly Egyesület.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10