Vezető hírek
Levendulaszüret a Deák-könyvtárnál
Bevált a könyvtári fűszerkert: programokat kapcsolnak hozzá és szebbé tette a környezetet
Miközben szorgoskodtak a kertben a szüretelők a könyvtárosokat kérdeztük. Elmondták, 2022 májusában a Városgazdálkodási KFT.-vel partnerségben és a városi önkormányzat támogatásával alakították ki az addig elhanyagolt, de a könyvtárhoz tartozó (piac felőli) területen a fűszerkertet.
- Gondoltuk a kollégákkal, hogy valamit kellene kezdeni ezzel a résszel, ami bár közterület, de mégis az intézményhez is tartozik – idézi fel Dóráné Mészáros Anikó igazgatóhelyettes. – A már itt lévő fák „véletlenül”, de talán ennek az előzményeiként kerültek ide 2019-ben, különböző pályázatok révé („Cimbora fa”, „Ültess fát, olvass alatta”, társkönyvtári partnerség). – A kerttel kapcsolatban kikértük a városi főkertész, Kovács Mihály véleményét, szakértelmét. A VG dolgozói ültették végül a növényeket, mi pedig vállaltuk a gyomlálást és a metszést. Ez előbbit felváltva végezzük, a kollégák szívesen vesznek részt ebben a munkában, kikapcsolódás is valahol ez. Sokunknak van egyébként otthon kertje, természetvédők vagyunk – tette hozzá az igazgatóhelyettes, utalt a kihelyezett madáritatóra, rovarhotelre, téli madáretetésre is.
- Mennyire váltak be a növények, terveznek-e újítást?
- A növények láthatóan jól érzik magukat itt az épület nyugati oldalán. Van, ami egy kicsit túl is burjánzott. A kerttel kapcsolódtunk az Egészséges Zalaegerszeg programhoz, többször jönnek ide gyerekcsoportok, akik ismerkedhetnek az itt található tízféle gyógy- és fűszernövénnyel. Meg lehet őket nézni, szagolni, elmondjuk, melyik mire használható. Illetve a Tourinform iroda „Gasztro séta” programjának is megállóhelye vagyunk. Bár szép a kert, azért még vannak terveink, amit talán idővel meg lehet valósítani.
- Akkor végül úgy funkcionál a kert, ahogy gondolták?
- Jó ölteltnek tartom, így utólag is a kialakítását. A miénk, szeretjük, egy kis fizikai kikapcsolódást ad, szebbé, rendezettebbé vált a környék. Néhány növényt fel is tudunk használni itt helyben, például a levendulát különböző workshopok alkalmával, a mentát nyáron a hűsítő italokhoz.
- Kuriózumnak számít ez könyvtári viszonylatban?
- Biztos ritkaság, és egy újfajta szolgáltatás is, a köré szervezett programokkal együtt. Hasznosítjuk is, amit lehet: például a kert tájékoztató táblájának alapanyagául szolgáló fát a vihar törte le az épület keleti oldalán, aztán egyik kolléganőnk férje alkotott belőle egy hangulatos táblát.
Az idei, immár második könyvtári levendulaszüret még a nehezen kiszámítható időjárás ellenére is érdeklődőket vonzott, nem szokványosan összehozva kis időre az olvasókat. Sőt, maradt még virág a megporzó rovaroknak is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10