Vezető hírek
Lepkebarát, nagyobb virágdíszű növényekkel
A Platán sor a védett platánfáival és épített környezetével Zalaegerszeg egyik meghatározó természeti és történelmi értéke. Bali Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője fogalmazott így a beruházásokat ismertető sajtótájékoztatón. Elmondta, a Platán sor 25. szám alatti tízemeletes előtti park felújítását a már tönkrement kavicsos sétány és padok indokolták. A területrendezés során új térköves sétányt alakítottak ki, melyet növényekkel szegélyeztek, továbbá hat új padot is kihelyeztek. A munkát már az elmúlt évben elkezdték, akkor a szobor előtt rózsaszigetet alakítottak ki, idén tavasszal pedig négy fát ültettek a park északi oldalára. A szemben lévő korábban kialakított zöldterületnek immár méltó párja a most megújított park, ahol a tízemeletes lakói szép környezetben tölthetik el szabadidejüket.
Parkosítás és parkolóépítés a Platán soron
A másik fejlesztés során a Platán sor 1-3. szám alatti épületek között térkövezett parkolót létesítettek, mely kilenc és egy mozgássérült parkolóhellyel szolgálja az ott élőket. A Platán sor 1. szám alatti lakóháznál megoldották a vízelvezetést és az útszegélyezést. A Platán sor 3 előtt tavaly felújították a bejárathoz vezető járdákat, az 1. és 3. számú házaknál az Olai Településrészi Önkormányzat keretéből megoldották a bejáratok megvilágítását automata mozgásérzékelővel, amit most az 5. szám alatti épületnél is elhelyeznek. Ezek az épületek magasabban fekszenek a lejjebb lévő bicikliútnál és járdánál, az udvarok a belső megvilágítására az idős lakók közlekedésének megkönnyítése érdekében is szükség van. A beruházásokat a Városgazdálkodási Kft. végezte el az önkormányzat megbízásából. A két idei fejlesztés, a parkosítás valamint a parkoló kiépítése mintegy öt millió forintba került.
Kovács Mihály főkertész, a Városgazdálkodási Kft. munkatársa elmondta, a parkba olyan évelő növényeket telepítettek, melyek alacsony fenntartású igényűek valamint hosszabb virágzásúak. Most még külön látszik, hogy miből mennyi van, de miután begyökeresednek, elbokrosodnak sokkal nagyobb virágdíszt fognak adni. Ezek az évelő növények a lepkéket is vonzzák, ami plusz látványosságot jelent. A parkba ültettek négy csörgőfát és egy tulipánfát a nyírfa mögé gondolva arra, hogy mire a nyírfa 5-10 éven belül jobb életre szenderül, addigra a tulipánfa átveszi a szerepét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10