Vezető hírek
Kőrisek és lepényfák a Berzsenyi úton
Újabb faültetések
A polgármester elmondta: a több éves akció célja az, hogy 2024-re 10 ezer új fa legyen a városban. A 2021-es zöldfelületfejlesztési program keretében pedig összesen 10 millió forintot szánnak a város zöldítésére, szépítésére.
A térség önkormányzati képviselője, Böjte Sándor Zsolt kiemelte: a Berzsenyi úton és annak környékén az elmúlt időszakban több fejlesztés is zajlott. Sor került többek között járdafelújításokra, de játszóterek és felnőtt játszóterek is létesültek. A lakók sokszor jelezték felé, hogy szeretnének több fát látni a belváros ezen részén. Érthető is, hiszen itt rengeteg az autó és a parkolóhely, ellenben kevés a zöld – tette hozzá. A kéréseknek eleget téve, és csatlakozva a város programjához most 26 darab lepényfát és 16 darab virágos kőrist ültettek a Berzsenyi utcába, illetve a tömbbelsőkbe és a játszóterek szomszédságába.
A körülmények sajnos nem túl kedvezőek, a talaj elég köves és törmelékes, ezért tágtűrésű fajtákat választottak – fogalmazott Kovács Mihály. Mind a kőris, mind pedig a lepényfa bírja a zsúfolt környezetet, a rosszabb minőségű talajt, ellenben nem zavarják majd sem a parkoló autókat sem a gyalogosokat. Körülbelül 10-15 méter magasra nőnek csak, inkább lombkoronájuk terebélyesedik, de ezt az időben elvégzett szakszerű metszéssel kordában lehet tartani. Bíznak benne, hogy a most elültetett fák mindegyike életképes lesz az új környezetben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről