2025.06.17., kedd - Laura, AlidaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Az Év települése díj Zalaegerszegnek

2016. november 23. szerda, 10:17
Szerző: -pet-; Fotó: pP
Az Év települése díjat nyerte el Zalaegerszeg a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen. Az idei megmérettetés eredményeiről a városházán számoltak be sajtótájékoztató keretében.

Balaicz Zoltán polgármester elmondta: 2015-ben a kategória fődíját nyerte el a város, s bár idén is értékelte a zsűri a közterületeken látottakat, egymás utáni években nem nyerhet fődíjat egy település. Ennek ellenére Zalaegerszeg idén is elismerésben részesült, mégpedig egy újonnan alapított kategóriában, az Év települése díjban.

Innovatív, kreatív környezetrendezés

A polgármester úgy látja, hogy a zsűri értékelte egyrészt azt, hogy a tavalyi fődíj megnyerése után sem lankad a város lelkesedése a környezetszépítés terén; idén is számos innovatív és kreatív megoldás született. Ezenkívül Zalaegerszeg több mint két évtizede vesz részt a versenyen, s az elmúlt évek munkáját is számításba vették az ítészek. Az elismerésért köszöntet jár nemcsak a polgármesteri hivatal és a Városgazdálkodási Kft. munkatársainak, hanem az itt élő polgároknak is, akiknek szintén fontos, hogy virágos és zöld városban tölthessék mindennapjaikat.

Vigh László országgyűlési képviselő hozzátette: a Virágos Magyarországért verseny egy ’70-es években indult európai mozgalomból nőtte ki magát. Hazánkban először 1994-ben rendezték meg, melyhez akkor mindössze 25-30 település csatlakozott. Manapság már több száz város és falu jelentkezik az évről évre meghirdetett versenyre. Zalaegerszegnek nincs szégyenkeznivalója sem a zöldfelületek állapotát, sem pedig azok tisztaságát illetően.

Illusztráció

Az országos mozgalom mintájára néhány éve zajlik egy helyi verseny is; a Virágos Zalaegerszeg program. Tolvaj Márta alpolgármester szerint az erre jelentkező lakóközösségek, intézmények példát mutatnak mindenkinek, és másokat is arra ösztönöznek, hogy figyeljenek oda környezetükre. Nemcsak a virágosítás, parkosítás a fontos, hanem az is, hogy az elért eredményeket megőrizzük, s vigyázzunk a zöldfelületeinkre.

Kovács Mihály főkertész hozzátette: nagy boldogság, hogy Zalaegerszeg elsőként hozhatta el ezt a díjat. Reméli, hogy néhány év múlva ismét fődíjasak lehetünk, hiszen egy-egy város többször is lehet kategória győztes, ha nem is egymást követő évben. Az idei virágosítási munkákkal kapcsolatban elmondta: 40 ezer egynyári-, 32 ezer kétnyári növényt és 18 ezer hagymásvirágot ültettek el. Az adatok ugyanakkor még nem garantálnak semmit, hiszen megfelelő fajtaválasztásra és elrendezésre van szükség az esztétikus küllemhez.

MEGOSZTÁS