Vezető hírek
Akvárium a József Attila-tagkönyvtárban
Állatvédelemmel, felelős állattartással kapcsolatos könyvet ajánlanak
- Könyvtárunk eddig is és továbbra is örömmel pártfogol olyan kezdeményezéseket, amelyek középpontjában a felelős állattartás, illetve a zöldkönyvtári szemlélet népszerűsítése áll – mondta Csaplár-Nagy Franciska igazgatóhelyettes-tagkönyvtár vezető. - Azt gondolom, hogy a felelős állattartás már pici kortól kezdve tanulható. Az a gyermek, aki érdeklődéssel, szeretettel fordul az állatok felé, és megtanulja, hogyan viselkedjen velük, gondozza, szeresse és védje őket, rengeteg élménnyel is gazdagodik. Idén a könyvtárunk csatlakozott az „Állatbarát Könyvtár 2024” országos programhoz, melynek célja a szülők, a pedagógusok és a gyerekek ösztönzése, hogy 12 hónap alatt 12 állatos vagy állatvédelemmel kapcsolatos könyvet olvassanak el együtt. A tagkönyvtárban található akváriumnak örülnek a látogatók, kicsik és nagyok egyaránt. Nagy segítségünkre volt a kezdeményezés megvalósításában a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központban már évtizedek óta működő Akvarista szakkör vezetője, Tóth József. Az ő felajánlásának és segítségének köszönhetően került az akvárium a könyvtárba. Jelenleg 9 hal úszkál benne és várja a könyvtárlátogatókat – tette hozzá.
Az akvárium és a halak látványa a munkahelyi stresszoldásnak is kiváló eszköze – ez utóbbit már az első nap végén megerősítették a kollégák. És ahogy a zöldsarokban, így az akvárium környékén is több, témába vágó könyv várja az olvasókat.
- A bibliotéka számos foglalkozást szervez a családoknak állatokról, illetve állat- és környezetvédelemről, melyekbe szeretnénk beépíteni új lakóinkat is. Ezekhez nagy segítséget nyújtanak azok az akvarisztikai könyvek, amelyek az akvárium mellett találhatók, és természetesen kölcsönözhetők. A könyvtár több, mint gondolnád – mondta végül kedvelt szlogenjüket Csaplár-Nagy Franciska.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10