Vezető hírek
A legszebb konyhakertek
Elsőként Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket és szólt arról, hogy a város a TOP programból 500 millió forintot szán termelői és kézműves piac létrehozására. Ennek részleteiről Tolvaj Márta alpolgármester beszélt. Vigh László országgyűlési képviselő is gratulált a díjazottaknak és hangsúlyozta: a helyi kiskertekben termő zöldségek és gyümölcsök mennyire egészségesek és szeretné, ha a kertészkedés fontos szerepet töltene be a családok életében.
Kálmán István mezőgazdasági szakértő, a zsűri elnöke a pályázók munkájáról szólt és örömét fejezte ki, hogy vannak vállalkozó kedvű kertészkedők, és akadnak különlegességek – fehéruborka, mángold, kínai datolya – a kiskertekben.
A díjazottak a következők: első helyezett a normál kategóriában Remy Martin, a bio-kert első helyezettje dr. Szabóné Lajtai Gyöngyi. A zártkert III. vegyes kategória első helyezettje Milley Istvánné, II. helyezettje Domján Miklósné, III. helyezettje pedig Kovács Miklós. A konyhakert kategória különdíjasa: Póczak Tiborné. Az intézményi kategória első helyezettje a Kosztonyi téri óvoda, II. helyezett a Bandi Cica Montessori Óvoda, a harmadik pedig a Szent László úti óvoda. Különdíjasok: a bazitai óvoda és a zalaegerszegi kertvárosi óvoda.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10