Vezető hírek
A klímavészhelyzetről Hévízen
Az előadás előtt, a szakember, kérésünkre összefoglalta referátumának főbb üzeneteit:
- A klímavészhelyzet az emberiség előtt álló legnagyobb kihívás, amit mi csináltunk, saját magunknak. A fosszilis energiahordozók elégetésével óriási mennyiségű üvegházhatású gázt, szén-dioxidot és metánt engedtünk a levegőbe, ami teljességgel felborította az éghajlati rendszerünk stabilitását. Emiatt komoly veszélyben van az élet, amit eddig éltünk. A vészhelyzetet jelző világóra a nukleáris háború kirobbanása előtti időszakban mutatott ennyire nagy válságot, mint napjainkban. Manapság már nemcsak háborús összeütközések veszélyeztetnek bennünket az erőforrásokért vívott harc miatt, hanem a klimatikus rendszer összeomlása, a mezőgazdasági rendszer felborulása sem kecsegtet semmi jóval. Nem élhetünk tovább úgy, ahogy azt eddig tettük! Egy korlátozott, körkörös ökológiai rendszerben élünk, ami a takarékosság jegyében folyamatos védelemre szorul. Olyan új, társadalmi-gazdasági modell felépítésére van szükség, ami nem veszélyezteti az emberiség létét.
Hozzátette: Egy átlag magyar polgár ökológiai lábnyoma is már duplája a megengedettnek. Sokkal több erőforrást élünk föl a lehetségesnél. A környezetünket gyakorlatilag egyikünk sem tiszteli. A felelősség megosztott. Az állampolgárok, a vállalati vezetők és a politikai döntéshozók felelőssége is óriási. Mindenki számon kérheti a helyi és országos politika vezetőit, hogy van-e, ha igen milyen tartalommal bír a klímaadaptációs terv, az miként alkalmazkodik az új, megváltozott helyzethez. A megszokott mérsékeltövi stabilitásnak vége van, ezért most kell elindítanunk olyan pozitív folyamatokat, amelyek 10-20 év múlva, jobb dinamikát teremtve beérnek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10