Vezető hírek
Hajrában kicsikart győzelem
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 1400 néző. Jv.: Solymosi. Gólszerzők: Bedi (79. p.), Babati ( 11-esből 82. p.).
ZTE: Szappanos - Simonfalvi, Króner, Forgács, Bedi - Szakály (Koller 60. p.), Patvaros, Wittrédi (Bailo 77. p.) - Babati, Horváth R. (Szalkai 60. p.), Városi. Vezetőedző: ifj. Mihalecz István.
Kezdeti ismerkedés után Wittrédi szabadrúgása kerülte el a kaput. A vendégek jóval többször jutottak el a hazaiak kapujáig, szögletek sora jelezte fölényüket. Nagyon akadozott a ZTE támadójátéka, az első helyzet Szakály előtt a 37. percben adódott, kimaradt. Szappanosnak jóval több dolga akadt az első 45 perc során, mint a vendégek kapusának. Jól kezdték a második félidőt is a vendégek, helyzeteket alakítottak ki, kapufát lőttek az első 15 percben. A házigazdák fokozatosan kerültek fölénybe. A vendég kontrák már közel sem voltak annyira veszélyesek, mint az első félidőben. A hajrára elfáradtak a vendégek, amit kiválóan használtak ki a hazaiak, három perc leforgása alatt eldöntötték a mérkőzést.
Hullámzó, küzdelmes mérkőzésen, a hajrában jobban koncentráló ZTE megérdemelten nyert.
Értékelés:
Molnár Balázs pályaedző (az eltiltott ifj. Mihalecz István helyett): - Az első félidőben jobban játszott ellenfelünk. Félidőben rendeztük a sorokat. Szünet után rúgtak egy kapufát a vendégek, utána átvettük az irányítást és megérdemelten nyertünk.
Soós Ferenc, a Kisvárda vezetőedzője: - Az első félidőben mindkét csapat óvatosan játszott, de nekünk voltak helyzeteink. Szünet után volt egy jó 15 percünk. Utána fejben elfáradtunk, amit kihasznált a hazai csapat.
Városi Viktor, a ZTE játékosa: - Küzdelmes nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Az első félidőben jobbára védekeztünk, de ez is volt a taktika, hogy hátul masszívak legyünk. Az utolsó 20 percet kellett megnyomnunk, ami sikerült és nyertünk.
Írta: B. I.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10