Vezető hírek
Lélektisztító könyvbemutató
Megjelent Gaál Zsuzska verseskötete
Barátok, családtagok működtek közre a szavalatok, megzenésített versek előadása során, a beszélgetőpartner pedig a gyerekkortól fogva jóbarát, Krausné Bokor Bettina volt. Hat ciklusba sorolva, 47 vers található a könyvben, melynek ajánlóját ifj. Horváth Károly, a népművészet ifjú mestere írta. Csak csatlakozni lehet véleményéhez, a költemények mélyen a szív barázdáiba szántanak. Volt is meghatódás a versek előadása során. A szavalók között maga a szerző is színpadra állt, magában, vagy zenekari kísérettel (fiával), lányával, illetve két testvérével.
Életútjáról kiderült, szülei olyan szellemi értékrend mentén éltették a családot, nevelték a gyerekeket, mely egész életre szóló dús táptalajt adott. Zsuzska édesapja, Gaál Károly, szintén verselt, gondolatai a legmélyebb tanításokat adták lánya számára. Már általános iskolában rendre szavalni járt, középiskolás korától pedig szép lassan világra születtek saját versei is. A „Mérhetetlen” című könyv közreadását mér régóta fontolgatta, mely elképzelésben a közösségi médián kapott visszajelzések csak bátorították. A kötetet illusztráló fotók szintén a szerző alkotásai.
A csillagok között merengő Gaál Zsuzskát az élet nehézségei is formálták. Vallja, az egymás felé fordulás, embertársaink és az élet szeretete, a szükséges változtatások megtétele az, ami jobbá teheti az életet. A ki kell állni, tanítani kell és el kell mondani a dolgokat hozzáállást szintén a szülői házból hozta magával. Az igazi út keresése azonban neki is feladat volt. Azt őt körbelengő külső-belső harmónia alapján valószínűleg már meg is találta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10