Vezető hírek
Szépkorúak a sportpályán
A bemelegítést követően Makovecz Tamás igazgató, és önkormányzati képviselő köszöntötte résztvevőket. Felidézte, hogy Zalaegerszeg városa idén hatodik alkalommal rendezi meg októberben az idősek hónapját, melyhez az intézmény minden évben szívesen csatlakozott. A remek és izgalmas sportversenyre idén rekordszámú csapat nevezett, mégpedig 19 nyugdíjas illetve betegegyesület. Többen is lettek volna, de a nevezéseket a határidő után már nem tudták elfogadni, mondta sajnálattal, majd jó versenyzést kívánt a szépkorúaknak.
Dr. Kocsis Gyula, a város idősügyi tanácsának alelnöke szintén örömét fejezte ki a szép számú érdeklődő láttán. Mint mondta, az elkövetkezőkben még számos rendezvény várja a város nyugdíjkorhatárt megélt lakóit, melyek az önkormányzat támogatásában valósulnak meg. Ezek közül is kiemelkedik az immár háromszáz fős hallgatói létszámot felmutató Senior Akadémia.
Nagy öröm, hogy idén is változatos programokon vehetnek részt, válaszolt érdeklődésünkre Berkes Ernőné, a Zalaegerszegi Asztmaklub egyik tagja. Amin csak lehet, azon ott lesznek. A sportnapot még véletlenül sem hagyták volna ki, mert szeretnek mozogni, sportolni, fűzte hozzá. Sportiskola lévén tényleg jó ötlet, hogy az iskola helyet a sportvetélkedőnek, vélekedett Kocsis Szandra 7.b osztályos tanuló. Mint mondta, diáktársaival együtt szívesen segédkeznek a versenyek lebonyolításában.
A szépkorúrak igencsak kitettek magukért az ügyességi feladatok teljesítésében, melyeket az intézmény hat testnevelő tanára ugyancsak nagy lelkesedéssel állított össze illetve vezényelt le.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10