Vezető hírek
Hegyikerékpáros verseny az Alsóerdőn
5 aranyérem, és még öt dobogós hely
A pálya az időjárásnak köszönhetően jó volt, a résztvevők 8 országot képviseltek, jövőre pedig a most még hiányos infrastruktúra is rendelkezésre áll majd az öt éves hagyománnyal bíró mountain bike versenyhez.
- A kezdetkor, 2017-ben volt utoljára ilyen jó időnk a versenyhez, mint most. A Restart Fesztivál keretében rendeztük az első MTB versenyt – mondta Szabó Zoltán főszervező, a Zöld Irány Egyesület csapatvezető edzője. – Azóta folyamatosan újítunk valamit, hogy a pályának legyen ritmusa, a versenyzőknek érdekes és biztonságos is legyen a küzdelem. Az sportpálya fejlesztés miatt, éppen a biztonság megtartásáért a technikai versenyről az idén lemondtunk, és várjuk, hogy a következő versenyhez már rendelkezésre álljon a megfelelő infrastruktúra is.
- Hogy bírja az erdő a versenyt?
- Jó a kapcsolatunk a Zalaerdő Zrt.-vel. A partnerség része, hogy a verseny előtt és után, illetve évente 3-4 alkalommal takarítást végzünk az erdőben és csak a jóváhagyott helyeken zajlik a verseny, illetve az edzés. A pálya egyébként nemzetközi szinten is színvonalasnak számít.
- Milyen sikerek születtek az idén?
- Az U 11, 13, U15 és 17-es korcsoportban 5 aranyérmünk lett illetve még öt dobogós helyet szereztek a sportolóink.
- Tervek?
- Ősszel, ha lehetséges Restart Fesztivál, és most készülünk fel a legfontosabb versenyünkre a Magyar Nemzeti Bajnokságra. 38 tagja van az egyesületünknek, melyből 5 fiatal a válogatott tagja. Középtávú célunk pedig egy zalaegerszegi Junior EB szervezése, lebonyolítása.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10