Vezető hírek
Szavalógála a Kereszturyk műveiből
A rendezvényt Kiss Gábor könyvtárigazgató nyitotta meg. Üdvözölte a szavalókat, a Keresztury Emlékbizottság megjelent tagjait (Nyakasné Túri Klára betegség miatti távollétéből üdvözölte az eseményt), valamint a pártoló vendégeket. Az Ady-iskola Pacsirták Énekegyüttesének népdalcsokra után sora hangzottak fel az előadások. Az idén apa és fia, azaz Keresztury József (városunk egykori polgármestere) és Keresztury Dezső költő írásaiból válogathattak a fellépők. Az előbbi a nyáron megjelent Úton, nehéz méltósággal című könyvet takarja, mely Kersztury József összegyűjtött írásait tartalmazza.
A kötet szerzője, dr. Gyimesi Endre az emlékbizottság elnöke is szólt a jelenlévőkhöz. Megköszönte a részvételt, csakúgy mint a program díszletéül szolgáló fotókiállítást és Keresztury Dezső írásaiból készült könyvválogatást.
Gála lévén végül minden résztvevő ajándékban és emléklapban részesült.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10