Vezető hírek
Sárkányszív - családi musical a Hevesi Sándor Színházban
Nagy Lajos király udvarába csöppennek a nézők
Az első hallásra is fülbemászó dalokat Szolnoki Péter szerezte. Gyönyörű díszletben (Bényei Miklós), fenséges öltözetekben (Molnár Gabriella), látványos világítástechnika mellett (Gibárti Tibor) és mutatós koreográfiákkal (Halmi Zoltán) látható az előadás.
A legfőbb érdeme azonban, hogy közel hoz egy hétszáz évvel ezelőtti magyar kort, egy 40 évig uralkodó jeles királyt, Nagy Lajost (Sasvári Sándor). És felvillant egy leendő másik hosszú ideig trónon lévő királyt, az 50 évig uralkodó Zsigmondot (Ticz András). Talán más is úgy lesz vele, hogy egy kicsit utánanéz, hogy a habkönnyűen tálalt történetben akkor mennyi volt a mese és mennyi a tény. Rábukkanhatunk például arra, hogy Zsigmond alapított egy lovagrendet, a Sárkány Lovagrendet, ezért került sárkány a műbe. A szerelmi szál meg azért érdekes, mert bár erről keveset hallunk az iskolában, a történet egyik szereplője lesz Magyarország első női uralkodója. Nagy Lajos harmadszülött lánya, Mária (Kovács Virág), aki 3 évig állt az ország élén „rex-ként”, majd férjével, Zsigmonddal társuralkodóként.
A darab az általános és a középiskolás bérletes előadások között is szerepel, nemcsak a felnőttekében, így ha a diákok kíváncsiságát fokozza a mesés mű a történelem iránt, már megérte. De hogyne érte volna meg a művészi élmény, mely nemcsak a színészek játékának köszönhető, hanem a sok táncos hozzáadott tudásának és a jó zenének is. A látványos koreográfiák közül több is a „tartós memóriába” kerül, így a titkos tanácsadó Sárkányé (Besenczi Árpád) biztosan, ahogy Erzsébet királyné (Debrei Zsuzsanna) boszorkányos tánca is. De Delián lovag (Baj László) színrelépése is figyelmet követel.
Az udvari intrikák mellett a középkori uralkodó körökben a férfi-nő viszony is témája az előadásnak. Nagy Lajos lányainak, Mária és Hedvig (Magyar Cecília) a jövőre néző kedvező házasságkötése nem kis gondot okozott a szülőknek és az országnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10