Vezető hírek
Csokiszeletek a színház születésnapjára
Szemelvényes könyv az egykori színésznőtől
A szerző marosvásárhelyi születésű színésznő, aki 1989-ben települt át Magyarországra és visszavonulásáig 1991-ig a Hevesi Színház tagja volt. Jelenleg is Zalában él. Korábban már írt interjús könyvet erdélyi magyar származású színművészekről. A Pannon körökben sem új a neve, hiszen a Pannon Írók Társasága kiadta már egy verseskötetét. A jelen könyv megjelenését is támogatta a nevezett írókör, ahogy többek között Balaicz Zoltán polgármester, Major Zsolt, az EZE elnöke és Iványi Ildikó, a Színházbarátkör vezetője, akik jelen voltak a könyvbemutatón.
Szintén megjelentek és hozzászólásaikkal gazdagították a programot a társulatból dr. Besenczi Árpád direktor, Pap Lujza, Kiss Ernő, Farkas Ignác, Czegő Teréz és Bellus Attila színművészek. De a közönség soraiban volt Merő Béla rendező is, aki szintén szót kapott az elmúlt évek emlékeinek felidézése kapcsán. Az est moderátora Arany Horváth Zsuzsa újságíró, színikritikus volt.
A könyv részben a szerző saját interjúiból, részben a helyi médiában megjelent interjúkból és kritikákból tevődik össze. Igyekszik a színész és a rendező mögött az embert is megmutatni az olvasóknak, hézagosan bár, de átölelve az elmúlt korszakot, ahogy a színész faggatja társait, amolyan finom, de keserű csokoládé élményt adva, olvasható a könyv előszavában. A kiadvány első szereplői Fekete Gizi és Rácz Tibor színészházaspár, majd megjelenési sorrendben szemezget a művészek bemutatásából, zárásként pedig a jelesebb rendezőknek állít emléket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről