Vezető hírek
Verseskötet és nyertes dráma
Bubits Tünde főszerkesztő az új – idei második – számmal kapcsolatban kiemelte: a lapszám egyik érdekessége, hogy tartalmaz egy mellékletet, melyben Szálinger Balázstól olvasható egy bábjáték.
Lapszámbemutató a Pannon Tükörnél
Dezső Kata, Bubits Tünde és Lackner László a lapszám- és kötetbemutatón
A zalai születésű szerző a győri Vaskakas bábszínház számára dolgozta át A halhatatlanságra vágyó királyfi című népmesét. A darabról pedig Turbuly Lilla kritikus írt recenziót, ami szintén olvasható a lapban. Az alapszöveg és annak elemzése, értékelése így egyszerre jelenik meg a Pannon Tükörben. Az efféle párosításokra a jövőben is lesz majd példa.
A folyóirat lehetőséget biztosít fiatal szerzőknek is: a lapszámbemutató egyúttal kötetbemutató is volt. A rédicsi Dezső Kata első verseskötetével (Akiket hazavártak) ismerkedhettek meg az érdeklődők. A szerzővel Nagygéci Kovács József, a lap online főszerkesztője beszélgetett.
Az összejövetelen köszöntötték Lackner László írót is, aki a közelmúltban első helyezést ért el vígjátékával (Téblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszert) a békéscsabai drámapályázaton.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10