Vezető hírek
Lírai akció a költészet napján
Az április 11-e – azaz József Attila születésnapja – alkalmából szervezett „lírai akció” első állomása az Ady-iskola volt, ahol a könyvtár munkatársai, illetve a belőlük alakult zenei formáció (az Alkotó Pihent) Keresztury Dezső egyik megzenésített költeményével ajándékozta meg a gyerekeket. A diákok pedig „cserébe” Ady Endre Ifjú szívekben élek című versét adták elő. Később ezt a verset egy lufira kötözve a magasba is eresztették az iskola udvaráról.
Diákok és könyvtárosok kedvenc versei
Kiss Gábor könyvtárigazgató érdeklődésünkre elmondta: évek óta rendhagyó programokkal ünneplik meg a költészet napját. A lényeg mindig az, hogy a vers közös élménnyé váljon. Különösen fontos ez a gyerekek számára, hiszen ők vevők arra, ha van valami akció, performansz is az efféle jeles napokon. Vers mindig volt, és mindig lesz, csak az egyes korszakokban más-más formában jut el az olvasókhoz – fogalmazott. Hozzátéve: a fiatalabb korosztályoknak ma már nem elég, ha hagyományos, ünnepélyes módon előadunk egy verset. Kell valami játékosság is a dologba. Ezért találták ki a mostani programot, és az ajándékfüzetet.
Az olvasók ugyanis mindig kérik a könyvtárosokat, hogy ajánljanak nekik valami szép könyvet. A Könyvtárosok legkedvesebb versei című könyvecskével ezt most meg is tették. Többek között Tóth Árpád, Garai Gábor, Pilinszky János, Kányádi Sándor versei kerültek a szubjektív válogatásba. Kiss Gábor például Kosztolányi Dezső Ilona című költeményét választotta, mint mondta azért, mert zeneisége miatt már évtizedek óta ez az egyik kedvenc Kosztolányi-verse.
A nap folyamán a könyvtár munkatársai a Széchenyi-, majd a Deák-szakközépiskolákba is ellátogattak a rövid műsorral és a versekkel, ahol a diákok szintén egy-egy költeménnyel fogadták őket. A polgármesteri hivatal sem maradt ki a költészet napi menetből. Itt Velkey Péter, a humánigazgatási osztály vezetője vette át az ajándék verseket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10