Vezető hírek
Korhatártalanul Endrei Judittal
- A döntéseket mindig mi hozzuk, ahogy annak következményeit is magunk éljük meg – utalt arra, amikor 22 év után búcsút mondott a tévének és belevágott egy, még maga sem tudta pontosan milyen új életbe. – Nem voltak kész terveim, nem mindig tudom, hogy mi a következő lépés, csak hogy változtatni kell és tanulni. És hogy az íráshoz kezdjek, kínai fal nagyságú dolognak kellett leomlani bennem.
Azóta már több mint féltucat kiadvány is jegyzi a nevét. A legutóbbi, a 2015-ben megjelent Korhatártalanul, az öregedés tudományából vesz egy nagy szelettel, a társszerzők között található többek között, Csapó Ida, zalaegerszegi származású újságíró is.
- A könyvvel kapcsolatban volt, aki megjegyezte, hogy miért örülök én az öregedésnek? – idézte fel az optimista beállítódású Endrei Judit – Mindenki sokáig akar élni, de nem akar megöregedni. Pedig, amíg élünk, öregszünk. Utána már nem, ezért lehet ennek örülni – és hogy melyik országban mikortól beszélnek öregkorról, arról is vannak adatok a könyvben. Ahogy az idősek megbecsültségéről a munka világában, szintén pro és kontra példák találhatók.
Az aktivitás megőrzést pedig hosszasan tárgyalja a kiadvány, köztük kiemelten a testmozgást, közösségi életet és érdekességként az időskori szerelem is terítékre kerül.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10