Vezető hírek
A kölcsönzéstől a digitalizálásig
Régi és új tevékenységek a megújult könyvtárban
Bálint István Ábrahám könyvtáros, Kiss Gábor, Balaicz Zoltán és Tóth Renáta igazgató-helyettes
A 2016 óta a városi önkormányzat tulajdonában álló megyei könyvtár 82 millió forintot nyert belső tereinek felújítására. Balaicz Zoltán polgármester köszöntőjében azt fejtegette, hogy az internethez való alkalmazkodás a könyvtárak számára is elengedhetetlen, hiszen egyre többen neten kívánják elérni a kötelező olvasmányoktól a szépirodalmon át a tudományos kutatómunkához szükséges dokumentumokat. Másrészről a könyvtár hagyományos szerepéhez igazodva, mégis csak be kell vonzani az érdeklődőket a bibliotékába. Ezt szolgálja a mostani infrastrukturális fejlesztés és azok a programok, amelyekben eddig is bővelkedett a megyei könyvtár.
A beruházás július végére fejeződött be. Kiss Gábor igazgató elmondta, a korábbi olvasóteremből leválasztottak egy részt, ahol a helyismereti és a zenei gyűjtemény kapott helyet a digitális jólét pont mellett. Az emeleten egy 120 fő befogadására alkalmas rendezvénytermet létesítettek. Korszerűsítették a kölcsönzői tér mennyezetét és világítását. A projekt költségvetéséből az itteni padlózat cseréjére már nem futotta. Ezt a város által adott 2,5 millió forintból és több mint egymillió forint önerőből mégis el tudták végezni, így egységessé válthatott a padlóburkolat a teljes területen. Továbbá barátságosabb internet-használati helyet alakítottak ki, illetve az olvasói érdeklődésnek megfelelően átrendezték a könyvespolcokat a kölcsönzőben.
A könyvtárról alkotott még mai is elég konzervatív, pedig tevékenysége sokkal izgalmasabb és sokrétűbb az egyszerű kölcsönzésen túl, jegyezte meg Kiss Gábor. Mint mondta, évek óta dolgoznak azon, hogy digitalizálással különféle dokumentumokat tegyenek online elérhetővé az érdeklődők számára. A zalai sajtó 1950-es évek közepéig tartó anyagainak digitalizálásával már elkészültek, illetve megkezdték a zalaegerszegi középiskolai értesítők számítógépre vitelét. A Zrínyi Miklós Gimnáziummal kezdték a sort.
Feldolgozták már az 1986 és 1947 közötti értesítőket, a munkát az évkönyvekkel folytatják. Ezt elérhetővé kívánják tenni jövőre, a gimnázium fennállásának 125 éves évfordulójára. Az igazgató többek között beszélt a makerspace nevű digitális közösségi alkotóműhelyükről, a Munkácsy szakközépiskolával együtt induló Lego robotika oktatási programjukról, valamint közelgő rendezvényeikről. A sajtótájékoztatón 3D nyomtatót mutattak be működés közben. Az elkészült, háromdimenziós „lájk” jellel a polgármestert ajándékozták meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10