Vezető hírek
Zalaegerszeg a házigazdája XXII. Országos Sporttudományi Kongresszusnak
Ma már nem lehet sikeres sportirányítás sporttudományi háttér nélkül
A kongresszus megrendezésével Zalaegerszeg újabb lépést tett afelé, hogy méltó módon tölthesse be a Nemzet Sportvárosa címet – emelte ki Balaicz Zoltán polgármester a rendezvény napján tartott sajtótájékoztatón. Mint mondta, az elmúlt években a sportinfrastruktúra fejlesztését, a működés támogatását és az egészségmegőrző szemléletet összehangolt módon támogatta a város, szoros együttműködésben a sportállamtitkársággal. Hozzátette: a kongresszus tökéletesen illeszkedik az „Egészséges Zalaegerszeg” program célkitűzéseihez is.
Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár rámutatott: ma már nem lehet sikeres sportirányítás sporttudományi háttér nélkül. A professzionális sport mellett a közösségi sport, az egészséges életmód, a prevenció is kiemelt figyelmet kap, és mindehhez elengedhetetlen a kutatásokra épülő szakmai munka. Mint mondta, a sport irányításának a kereteket kell biztosítania ahhoz, hogy a kijelölt célokat – legyen az nemzetközi eredményesség vagy tömegsport – el lehessen érni.
A rendszeres mozgás mentálisan is pozitív hatású
Dr. Tóth Miklós, az MSTT elnöke elmondta: a kongresszus három napja alatt gyakorlatilag a teljes magyar sporttudományi elit Zalaegerszegre költözött. A konferencia az MTA különböző osztályainak tudományterületeit is lefedi: az élsporttól a szabadidősportig, a gazdasági, szociológiai és orvostudományi aspektusokon át számos témát érintenek. A rendezvény nemzetközi jelleget is öltött, és lehetőséget teremt arra, hogy fiatal kutatók is bemutassák első tudományos eredményeiket.
A házigazda szerepét betöltő Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának zalaegerszegi képzési központja is aktív részt vállalt a szervezésből. Dr. Császár Gabriella, a képzési központ igazgatója hangsúlyozta: a gyógytornászképzés és a sporttudomány természetes szimbiózisban működik, a tudományos kapcsolódás pedig erősíti a képzés szakmai minőségét.
Vigh László országgyűlési képviselő zárszavában elismeréssel szólt a zalaegerszegi sportkoncepcióról és a helyi példamutatásról. Kiemelte: a rendszeres mozgás nemcsak fizikai, hanem társadalmi és mentális értelemben is pozitív hatású. Hangsúlyozta a közösségi sport szerepét a fiatalok életmódváltásában, valamint az oktatási intézmények és a sport területének összehangolt fejlesztését.
Fotó: ZalaZONE InnoTech
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10