Vezető hírek
Tudományos kutatásban jeleskedtek
Dr. Németh István dékán úgy értékelt, hogy a hallgatók a tudományos gyakorlatnak megfelelő kutatást végeztek magas szinten. Mint mondta, a tudományos kutatás egy ősi gondolatból származik, amit David Attenborough úgy fogalmazott meg: „Food for thought”, vagyis étel a gondolatért. „Önök kutatókként, tudósokként, tanárokként azért tudnak majd dolgozni, mert valakik megtermelik azokat a gazdasági javakat, amelyek munkájukhoz szükségesek. Éppen ezért nagy a felelősségük, hogy tudásuk legjavát adják a közjó, a társadalom érdekében. Bízzanak önmagukban, még akkor is, ha az emberek egy része valamely okból a közösségi médiák hangadóinak áltudományosságára hallgat. A dolgozatok a hallgatók egyéni lelkesedését tükrözik, hiszen tanulmányaik mellett vállalták a kihívást, ahogy a felkészítő kollégák is kötelességük felett teljesítettek. A dékán kiemelte, hogy 12 pályamunkából 11 továbbjutott a jövő évi Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. Akik azon nyernek, méltán magukénak érezhetik majd a kiváló ifjú kutató címet, hangsúlyozta végül.
A köszöntőt követően dr. Németh András dékán dr. Jármai Erzsébet Mária kari TDT-elnökkel együtt adta át az okleveleket és ajándékcsomagokat, amelyeket a hallgatók a járványhelyzeti intézkedéseknek megfelelően egyesével vettek át az Infocentrum előadótermében.
Macher Dávid, Kovács Fanni, Kránitz Vivien, Tóth Máté és Balázs Bence első helyezést értek el. A díjazott pályamunkák további szerzői Pete Vanda, Végh Viviána, Szabó Kinga, László Dorina, Weinhoffer Petra, Hauck Adrian, Kalmár Laura, Vizi Tímea és Horváth Katalin voltak. A hallgatókat a kar oktatói közül Balázsné dr. Lendvai Marietta, dr. Jármai Erzsébet, dr. Csanádi Ágnes, dr. Palányi Ildikó, Jámbor Balázs, dr. Antal Anita, Nagyné Halász Zsuzsanna, Márkus Mónika és Pethőné Schalbert Mária segítette témavezetőként.
Az egyetem honlapján olvashatók a tudományos igényű dolgozatok, melyek többek között a családi vállalkozások fenntarthatóságáról, a családvédelmi alap működéséről, a banki ügyfélélmény megteremtéséről, a felelős befektetésekről szólnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről